Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 26. kötet (211-218. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 26. (Budapest, 1903)
Az új bűnvádi perrendtartás a gyakorlatban. A Magyar Jogászegyletben 1902. deczember 13-tól 1903. január 17-ig folytatott vita [211., 1903]
37 hogy ez az antinómia eloszlatható-e; eloszlatható-e, megnyugtató, azaz olyan módon, a mely magával a tételes törvénynek szóhangzatával is összeegyeztethető ? Mert ha azt találjuk, hogy antinomia létezik ugyan, de ha annak eloszlatása a szóhang- zattal össze nem egyeztethető, akkor a Curia interpretátiója helyes, mert nem állhat módjában segíteni; hiszen a bírónak feladata a törvényt alkalmazni, nem pedig corrigálni. Ámde megkísérlem igénytelen felfogásom szerint ennek az antinómiának eloszlását és azt hiszem, hogy nem jövünk valami erős collisióba a hermeneutika helyes elveivel, hogyha ezen antinómiát eloszlatjuk. Erre kettős mód kínálkozik: az egyik a BP. 385. §-a 3. pontjának helyes alkalmazása alapján történik, második módja pedig az, a melyre Weisz Ödön t. tagtársunk a múltkor utalt, t. i. a BP. 385. §-ának második pontja alapján. Igénytelen nézetem szerint ezt az utóbbi módot kevésbbé tartom a szóhangzattal összeegyeztethetőnek, mint az antinómiának a 385. §. 3. pontjának helyes interpretátiója alapján való eloszlatását. En úgy képzelem ezt az interpretátiót, hogy a 385. §. kettős irányban látja substantiáltnak a semmiségi panaszt: ha a 92. §. tévesen alkalmaztatott, vagy ha tévesen nem alkalmaztatott. Nézzük, hogy mikor tekinthető a Btk. 92. §-a tévesen nem alkalmazottnak. A Btk. 92. §-a, a mint én azt különösen a BP. 385. §-ának szemüvegén keresztül nézem, kettős részből áll; értem a 92. §. második bekezdését, a mi az absolut büntetési tételekkel szemben gyakorolható rendkívüli enyhítési jogról szól. Ezen absolut büntetési tételek közül egyelőre mellőzöm a 92. §-nak az életfogytig tartó fegyházra vonatkozó dispositióját és a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezését veszem tekintetbe. A 92. §. ezen második bekezdésében megkülönböztetek egy negatív és positiv részt. Igaz ugyan, hogy a negativ rész — és itt történik voltaképen a hermeneutika alkalmazása — tulajdonképen egy implicált hallgatólagos rész. A 92. §. második bekezdésében ugyanis két dolog van kimondva. Ki van mondva először negative az, hogy a halálbüntetést bizonyos körülmények között nem szabad alkalmazni, másodszor pedig ki van mondva positiv irányban, hogy ha tehát ez nem alkalmazható, a halálbüntetés helyébe minő büntetést kell és szabad a bírónak alkalmaznia. A negatív részben én hallgatólagosan 37
