Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 26. kötet (211-218. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 26. (Budapest, 1903)
Az új bűnvádi perrendtartás a gyakorlatban. A Magyar Jogászegyletben 1902. deczember 13-tól 1903. január 17-ig folytatott vita [211., 1903]
38 ismételtnek látom magát az egész 91. §-t. A 91. §. szerint a halálbüntetést nem szabad alkalmazni már akkor, ha az enyhítő körülmények túlnyomók. E tekintetben tehát a negativ rész más előfeltételt nem állíthat fel, mert hogyha a halálbüntetést nem lehet alkalmazni már akkor, a midőn az enyhítő körülmények már túl- nyomóak, úgy nagyon természetes és logikailag önként értetik, hogy még kevésbbé lehet alkalmazni azt akkor, ha rendkívüli enyhítő körülmények forognak fenn. Én tehát negative — nem az anyagi törvény, hanem a BP. szempontjából — benne látom a 92. §-ban implicite az egész 91. §-t. Ha tehát a halálbüntetést kimondó első bírósági ítélet látszólag ugyan csak a 91. §-ba ütközik, mert voltaképen csak egyszerű túlnyomó enyhítő körülmények forognak fenn és nem a rendkívüli enyhí- tési jog esete: azt én mégis beleütközőnek látom a 92. §. implicite kimondott negatív részébe és akkor substantiáltnak látom a 385. §. 8. pontját, hogy t. i. tévesen nem alkalmazta a 92. §-t, annak negatív részében, mert t. i. halálbüntetést mondott ki akkor, a midőn azt nem lett volna szabad kimondania. Ha pedig ez substantiálva van, akkor a Curia szabad kezet nyer arra, hogy immár a törvénynek megfelelő ítéletet hozzon. Kasz- szálhatja az ítéletet a substantiált semmiségi panasz alapján és megfelelő Ítéletet hozhat a törvény értelmében, t. i. a szerint, a mint túlnyomó enyhítő körülmények sem forognak fenn, kimondja a halálbüntetést, de hogyha az enyhítő körülmények az ő relatiojukban a súlyosító körülményekhez túlnyomóknak bizonyulnak, bár nem rendkívül nyomatékosoknak vagy számuknál fogva megfelelőknek, akkor igenis kimondhatja az életfogytig tartó fegyházat. Én ismétlem az antinomia eloszlatását ezen a módon tartanám a hermeneutika szabályaival leginkább összeegyeztethetőnek. Hátra volna még az eloszlatás második módja, t. i. a BP. 385. íjának 2. pontja alapján, a mely szerint az anyagi semmiségi okot substantiálja az, hogy ha a bíróság a büntetés kiszabásánál a büntetési tételt, vagy a megengedett enyhítésnél, vagy átváltoztatásnál, avagy súlyosbításnál a törvényben megvont határokat be nem tartotta. Lehetne subsummálni az alá is, hogy be nem tartotta büntetési tételt, mert voltaképen közelebbről tekintve a dolgot, a gyilkosságnak törvényünkben három büntetési tétele van és ezek közül kettő 38
