Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 25. kötet (206-210. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 25. (Budapest, 1903)
A jogi vizsgákról szóló vita (1902. május) [210., 1903]
8 lat nem elég szigorú». Hát aláírom, hogy nem szigorú, de hozzá teszem, hogy talán még mindig szigorúbb, mint kellene. Nem csinálok titkot belőle : én nem vagyok a «szigorú» vizsgák hive és ha van irány, a melytől óvakodnunk kell az államvizsga reformjánál, akkor az Istenért, csak azt ne tegyük oda, hogy «szigorú». Mert a míg az a hozzá nem értő vidéki fiskális more patrio csak úgy elmókázik a jelölttel, addig sebaj; sok tudomány nem fog ugyan kijönni az ilyen vizsgálatból, de leg- felebb azt fogja mondani magában a censor, hogy «én sem tudtam semmit, hadd menjen ő is.» De hogyha az a vidéki fiskális majd kezdi «szigorúan» kikérdezni azt a saját tudatlanságát, no hát az rettenetes lesz, uraim. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy a vizsgán a szigortól függ minden. Arra, hogy jól kérdezzen az ember a vizsgán, kettő kell. Arra az kell, hogy a censor maga, nem mondom, hogy sokat tudjon a tárgyból, de egy bizonyos anyagot legalább alaposan tudjon. Pedig alaposan tudni egy anyagot, — talán paradox, ha mondom, — az annyit jelent, hogy tudjuk azt, hogy semmi kérdésre semmi felelet sem egészen kétségtelen, és hogy semmi felelet sem egészen helytelen; hogy meg legyünk róla győződve, hogy az a kanditátus alig mondhat valamit a kérdésemre, a miben egy bizonyos szempontból valami igaz ne volna; hogy érezzük azt, hogy a tudományban a legelső a resignatio; hogy abszolút igazságok nincsenek; hogy mindenről lehet okoskodni; mindenről lehet más nézet is. És ha az ember ettől teljesen im- pregnálódott, akkor nem bánhatok «szigorúan» azzal a fiatal emberrel; akkor beérem azzal, hogyha kérdésemre még ha merőben mást mond is, mint a mi az én meggyőződésem, de legalább okosan tud beszélni; pedig ezt meg kell tudni bírálni. Erre a bírálatra pedig az a bizonyos elméleti féltudás, a mivel a mi practicusaink rendelkeznek, nem elég. Sőt a féltudás itt többnyire veszedelmesebb, mintha minden czéhbeli tudomány nélkül tisztán a maga természetes eszére bízza magát. Mert ha egy teljesen illiterátus practicus ül ott a censori székben, a kinek azonban esze van, az azt fogja mondani: «ez okosan beszél». De ha egy olyan félig kitanult ember ül ott, a ki a dologból olvasott valamit, a ki talán (mert az is történik) mielőtt a vizsgára megy, hamarosan kifésüli a maga tudományát valami 6* 267
