Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Balás Elemér: A feltételes elítélés kérdése és hazai viszonyaink [203., 1902]
48 végén már a föltételes Ítélkezés rendszerének egyik híve gyanánt mutatkozott. De ez nagyon természetes is, mert mikorra ideért, akkor nem beszélt többé a magyar néplélekről; nem kutatta többé a kérdéses eszme igazságos vagy nem igazságos voltának kiderítése czéljából, bogy milyen a magyar nép büntetőjogi megismerése; és mig előbb a midőn ez czélszerűnek mutatkozott, azt a jó magyar népet biblikus szent érzésekkel felruházva állította elénk, a mely a biblia értelmében keresi — nem is a megbocsájtást, a mely Jézus tanainak fő irányelve, hogy «a ki engem kővel dobál, azt én kenyérrel dobáljam» és «a ki egyik arczomat megüti, annak odanyújtsam a másik arezomat is», hanem a megtorlást: addig most nem azt a biblia által ily módon befolyásolt népet állította elénk, mert jól érezte, bogy a helyes bibliai alapon nem is érhetett el máshova a magyar néppel, a nazarenusok s a baptisták példájával, mint a kegyelmet osztogató, a bűnt bizonyos esetben elnéző feltételes elitélés intézményéhez. A t. felolvasó úrnak most már a néprétegek sokkal sötétebb részeit kellett élénkbe állítania: a duhajkodó parasztott, a ki a korcsmában beveri a szomszédja fejét; a nép gyűlölködő alakjait, a kik folyton vérbosszú és megtorlás után szomjaznak; a fővárosi népnek azt a részét, a mely már éppenséggel úgy elzüllött, hogy sötét odúiba talán a becsületes életnek egy napsugara sem világít be. Nagyon természetesen ezt kellett tennie azért, hogy a föltételes elitélés intézményét a bibliával, különösen pedig a valláserkölcs által áthatott népszellemmel kapcsolatban vegye bírálat alá. Ehhez, járult, hogy a felolvasó úr ez alkalommal egy sötét szemüveget használt, a mely szemüveget, úgy látom, ezen ország legádázabb ellenségeitől vett kölcsön, mert a magyar kultúra fokát, a magyar nép belső lelki életének színvonalát, a magyar főváros czivilizácziójának fokát sötétebben, elitélőbben és igaz- ságtalanabbul sohasem lehetett volna megítélni és nem is ítélte meg még soha senki a külföldön sem keményebben és sötétebben, mint a t. felolvasó úr. És méltóztassék elhinni, hogy különösen ez birt, sőt kötelezett engem arra, hogy a szólás jogával éljek és a t. teljes ülés becses türelmét igénybe vegyem, annál is inkább, mert láttam, hogy t. barátaim közül senki sem szólal fel. Igen szomorú jelen158
