Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)
Várady Zsigmond: Észrevételek Reichard Zsigmond úr törvénytervezetére [197., 1901]
vitt közmunkaszolgálat a magyar nemzet nagy néposztályai szempontjából semmi esetre sem terhesebb, mint az a munka, a melyet a magyar, vagy a nemzetiségi munkás kint a szántóföldön, vagy az erdőkben végez, a bányákról és nagy ipari műhelyekről nem is szólva. Igaz, hogy a közmunka a magasabb néposztályokból kikerült bűnösre nézve szigorú büntetést képez, úgyde a midőn büntető-törvénytervezetről van szó, mindig első sorban a törvénynek a nagyobb néposztályokra való hatását és nem a felsőbb néposztályokból kikerülő kisebb számú elitéltre való viszonyát kell szem előtt tartanunk. Tévesnek gondolom az igen t. előadó iír azt a nézetét is e pontnál, hogy a közmunka-büntetésnek más községben vagy vidéken kitöltése a büntetés súlyosbítását képezné. Ellenkezőleg, ennek megengedését feltétlenül enyhítő körülménynek, igen nagy enyhítésnek tekinteném. Ma is sokszor találkozunk elítéltekkel, a kik, midőn már a kúria sem segített, azzal a végső kéréssel fordulnak védőikhez, hogy legalább eszközöljék ki, miszerint a büntetést nem saját lakóhelyük fogházában, hanem valamely más törvényszék területén tölthessék ki. Mi ennek a kérelemnek lélektani indoka? mindenki felismerheti. Az elitélésnek általában, a közmunkára ítélésnek különösen egyik lényeges eleme az erkölcsi hatásban rejlik és ez csak akkor érvényesül teljes mértékben, ha az elitéit környezete, a melynek véleményére még az elvetemült bűnös is ad valamit, látja, hogy a bűnös az ő saját cselekvésének következéseit, és pedig súlyos következéseit tényleg előtte elszenvedi. Az elitéit, ha már nem menekülhet a büntetés fizikai kellemetlenségétől, legalább azt az erkölcsi kellemetlenséget akarja minél kisebb körre szorítani, a mely a büntetés kiállásának következtében a társadalmi elitélés rendén ránehezül. A visszaesők büntetésének még a mai büntető-törvénykönyv tételénél is erősebb szigorítását részemről nem merném pártfogolni. Hosszas gyakorlat és számos visszaeső bűntettesnek különösen a lopás mezején megfigyelése gyakorlatilag hoznak arra a véleményre, a melyet különben az elméleti jogtudomány igen jeles alakjai szintén állítanak, hogy az ily visszaesők rendszerint az öröklött terheltséggel küzdenek, hogy ezek a bűnre születtek, hogy belvilágukban bűnbeesésük és visszaesésük helytelenségének öntudata hiányzik, szóval, hogy ezek az egyének 91 7
