Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)

Zachár Gyula: A birtok a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetében [199., 1902]

ablakon át lakásomba juttatja vagy dobja a czímemre szóló csomagot, vagy levelet. Barátom ugyanezt teszi a könyvvel, sétabottal vagy esernyővel, a melyet sietségemben nála felejtettem, a kereskedő átadja cselédemnek és tévedésből lakásomon hagyja az árukat, a melyeket nála nem én, hanem más valaki rendelt, stb. stb. Mindez esetekben nyilvánvaló a birtokszerzés, mert hisz a kérdéses tárgyak az által, hogy lakásomba jutottak, hatalmi körömbe is estek; élvezem azokon úgy a magán, mint a büntetőjog védelmét (Lásd B. T. 330., 333 §§), pedig a tervezet szerint én ezen tárgyaknak birtokosa egyáltalában nem lettem. Nem lettem azzá sem az 509. §, sem az 508. § alapján. Az 509. § alapján nem, mert e dolgok nekem sem kézbesítve, sem az ott említett egyéb módokon átadva nem lettek. De az 508. § alapján sem, mert hisz mindez eseteknél közöttem és az előbbi birtokos között történt megállapodásról és általában személyes közreműködésemről szó sincs. Hogy a tervezet az ani- must el nem ejtette, sőt azt csaknem teljes római értelemben iparkodik érvényre juttatni, azt egy helyen az indoklás is elismeri. A II. kötet 711. lapján ugyanis megjegyzi, hogy «alvó vagy őrült ember folytathatja ugyan a birtoklást, de meg nem szerezheti». Nézetem szerint ez óriási tévedés, a mit semmivel sem lehet indokolni, hacsak nem az elavult animus és corpus elmélethez való merev ragaszkodással. Gondoljuk csak a fentebb már említett példákra, az alvó koldusra, a kinek kezébe pénzt csúsztatnak az arra menők, avagy arra, a kit születése napján ajándékkal akar meglepni valamely jóakarója és az ajándéktárgyat az alsó párnái közé rejti. A mily nyilvánvaló, hogy az alvó a hatalmi körébe jutott tárgyakon minden józan felfogás szerint a birtokot és az ezzel járó védelmet megszerezte, ép oly bizonyos, hogy a tervezet értelmében birtokossá nem lett. Ugyanez áll az őrültre nézve. Ki állítaná, hogy az elmegyógyintézetben ápolt elmebeteg nem szerez birtokot a gyümölcsön, a melyet az elmegyógyintézet kertjében szakít, a virágon, a melyet ott szed, az elásott kincsen, a melyet esetleg ugyanott talál és magához vesz, vagy a ruhákon, a melyet a róla gondoskodók részére küldöttek, vagy hoztak és a melyeket <> magára öltött és naponta hord. Mindezek az anomáliák csakis & tervezetből folynak, még pedig logikai következetességgel. De-28

180