Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)
Baumgarten Izidor: A büntetés kimérése criminalpolitikai szempontból. II. [198., 1902]
4 oldalával és a tettes egyéniségével teljes mértékben számolva az akaratnak kisebb-nagyobb gonoszságához arányosítsa a büntetés súlyát. Semmi esetre sem a törvény hibás abban, ha a biró egyformán bünteti a különböző indokokból származó, ámbár eredményében azonos cselekményt és szemet huny az alanyi tekintetben enyhítő vagy súlyosító körülmények előtt. Ha tehát igaz is, hogy a büntetési tételekben a törvényhozó kifejezésre juttatja azt az értéket, melyet a cselekmény által megtámadott vagy megsértett jogi érdeknek tulajdonít, és az ölést szigorúbban bünteti mint a testi sértést, a rablást mint a lopást: a törvény gyakorlati alkalmazásában a súlyosabb törvényszegés nem ritkán enyhébb megtorlásban részesül mint egy objective sokkal csekélyebb jelentőségű delictum. A törvényhozó azonfelül utasítja a bírót az akarat minőségének megfelelő méltatására, sőt az elhatározás finom árnyalatainak szabatos megkülönböztetésére is, és példája által figyelmezteti őt arra, hogy a jogrend szempontjából korántsem közömbös, vájjon a tettes hasonló cselekményért már büntetve volt-e vagy nem. Az emberölés fajainak megkülönböztetése az akarati elhatározás keletkezésének módja és időpontja szerint, a cselekmény rugójának és a visszaesésnek fontos szerepe más bűntetteknél szemléltető oktatásban részesítik a bírót az iránt a szellem iránt, a melynek érvényesülését várja a törvényhozó a büntetés kimérése nehéz és felelősségteljes feladatának megoldásánál. A különbség a büntetőjog régi és uj felfogása között sokkal mélyebben fekszik. Az előbbi szerint a büntetés tárgya az elkövetett cselekmény, az utóbbi szerint a tettes állapota, melynek csak egyik symptomája a concret törvényszegés. Valamint az orvos kezelése a betegségre vonatkozik és nem a tünetekre : az uj tan szerint a büntető hatalom nem tekintheti irányadónak a külső cselekményt, hanem a tettes belső természetét, melynek kifolyása. Itt azonban megszűnik a hasonlatosság az orvosi tudomány és a büntetőjog között. A betegség gyógyításának, a baj enyhítésének kötelezettsége alól az orvos soha sem vonhatja ki magát, legyen az egészségháborítás akár múló természetű és aeut jellegű, akár beteges dispositiónak és szervi bajnak következménye. A büntetőtörvénykezés feladata - az uj német iskola szerint — a törvény újabb megszegésének megakadályo104
