Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 20. kötet (172-180. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 20. (Budapest, 1900)

A kereskedelmi törvény revíziója. Az 1900. márczius 21-én folytatott vita [178., 1900]

8 kielégítő törvényt és annak szigorát alkalmazni. Ehhez a keres­kedelmi törvény revisiója nem szükséges. Én tehát azt hiszem, t. Teljes-ülés, hogyha a kereskedelmi törvény revisiójának az ideje elérkezett, ezen revisiónál azon szempontnak, a melyet előadó úr hangoztat, t. i. az agrarius tendencziák tekintetbe vételének egészen abban kell maradni, és ennek a kereskedelmi törvény revisiójánál befolyást engedni nem szabad. De igenis utat és módot kell keresni arra nézve, hogy a visszaélések, a melyek nemcsak a gabonaelővételekkel, hanem egyéb rendelkezésekkel is űzetnek, lehetőleg megaka­dályoztassanak és megtoroltassanak. Beismerem, hogy felolvasó úr igen helyesen és igen szé­pen csoportosítva emelte ki a kereskedelmi törvénynek az érde­keltek által is hangoztatott hiányait, habár mint ismétlem - mindezen hiányokat ki nem merítette, a minthogy maga előadó úr mondja, hogy azokat kimeríteni nem akarta. Ha tehát én a magam részéről a kereskedelmi törvénynek egy pár egyéb oly hiányát és hibáját is felsorolom, a melyeket felolvasó úr épen nem vagy csak mellékesen említett, akkor ezzel felolvasó úrnak ebbeli érdemeit sem akarom kisebbíteni és a magam részéről sem tartok igényt arra, hogy ez által az összes hiányokat és hibákat kiemeltem volna. így nevezetesen az ügynöki kérdést előadó úr is megpendítette. Én az «ügynök» alatt nem azon ügynököket értem, a kiket felolvasó úr látszik szem előtt tar­tani, hanem értem azon önálló kereskedelmi foglalkozási ágat, a mely 1875 óta, a midőn tehát keresk. törvényünk már meg volt alkotva, fejlődött ki és a mire keresk. törvényünk azon oknál fogva nem lehetett tekintettel, mert ezen önálló kereske­delmi foglalkozási ág azon alakjában, a mint ma fennáll, kifej­lődve tényleg nem volt. Én nem azt az ügynököt gondolom, a ki biztosítási ügyle­tet ajánl vagy elmegy egy képet, egy gépet vagy egy könyvet stb. vételre offerálni, hanem értem azon önállóan működő kereskedőt, a ki egy vagy több gyáros részére annak termékei eladását állandóan közvetíti. Ezen — mint nem tudom eléggé hangoztatni — önálló keresk. foglalkozás nálunk jobban van kifejlődve, mint bárhol másutt. Ennek oka azon körülmény, hogy nálunk sajnos kifejlődött gyáripar nincs. Ausztriá­ba

Next

/
Oldalképek
Tartalom