Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 20. kötet (172-180. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 20. (Budapest, 1900)

A kereskedelmi törvény revíziója. Az 1900. márczius 21-én folytatott vita [178., 1900]

7 ezen szerződés alapján alacsonyabb árakban kell szállítani. Ulegitimitással bélyegezni ezen ügyleteket annyit tesz, mint egyes eseteket általánosítani. Megengedem és tudom, hogy nemcsak gabonaelővételi czimen, hanem egyéb czimeken is űze­tik az uzsora, de azért, mert egyes lelketlen emberek gabona­elővétel örve alatt űznek uzsorát az értelmetlen néppel, azt mondani, hogy a gabonaelővételi ügylet nem legitim, annyit tenne, mint azért, mert pl. egyes ékszerészek ékszerek vétele, és illetve eladása örve alatt igyekeznek az uzsorát palástolni, azt mondani, hogy minden ékszerkereskedés illegitim foglal­kozás. Visszaélés mindennel és mindenütt történhetik, de abból, mert egyes intézményekkel vagy törvényben i rendelkezésekkel visszaélések űzetnek, nem az következik, hogy magát a rendel­kezést vagy intézményt kell kiirtani, hanem az, hogy ki kell irtani magokat a visszaéléseket. És én biztosíthatom a t. Teljes­ülést, hogy azon körökben, melyekről itt szó van, az uzsorát, bármily alakban űzessék is, ép úgy megvetik, mint a társa­dalomnak bármely tiszteletre joggal igényt tartó osztályánál. Nem én, hanem notorikus agráriusok magok állítják és beisme­rik, hogy gabonaelővételek, mint bizonyos tekintetben árregula­torok, szükségesek és a termelők javára szolgálnak, mert a ter­melő az elővétel és illetve előeladás utján termékei egy részé­nek az árát előre biztosíthatja. Egyebekben nem fogadhatom el előadó úrnak azon állítását sem, mintha a gabonaelővételi ügy­letek oly nagy pusztításokat tettek volna, de ott, a hol ily pusz­títások tényleg előfordultak, ott, a hol az elővétel jogczimén uzsora gyakoroltatott, meg van a törvényes mód a jelenlegi törvényekben is arra nézve, hogy a népnek ily lelketlen kiszi­polyozó! a törvény szigora elé állíttassanak. Egyébiránt azon pár száz vagy, nem tudom, pár ezer részint polgári, részint pedig büntető per, a mely ezen legújabb agra­rius jelszó alatt országszerte folyamatba lett téve, elébb-utóbb jogérvényesen be lesz fejezve. Akkor aztán megcsinálhatjuk a statisztikát és konstatálhatni fogjuk, hogy hány volt közülök uzsora-ügylet, és hány tényleg az, a minek mondatott, vagyis szolid gabonavételi ügylet. A hol uzsora esete fog fenforgónak találtatni, ott bíróságaink bizonyára fogják tudni az e részt m

Next

/
Oldalképek
Tartalom