Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)
Márkus Dezső: A Corpus Juris Hungarici és a magánjogi codificatio [163., 1899]
10 A törvénynek kifejezetten nem tulajdonít visszaható erőt az 1486 : LXX. t.-cz., midőn a régi törvények szerint rendeli folytatni a már megindult pereket, «úgy tekintvén t. i. a fentebb megirt c zikkelyeket, mint a melyek egyedül a jövendő és nem az elmúlt dolgokra nézve lettek alkotva.» A törvénynek minden más jogszabály fölötti feltétlen uralmát és ennek törvényes megerősítés nélkül érvénytelenségét mondja ki az 1635 : XVIII. t.-cz.; míg az 1790: XII. t.-cz. a törvények hozását, hatályon kívül helyezését és magyarázatát a törvényhozó hatalom mindkét tényezője együttes jogának nyilvánítja. A szokásjogról, a mely jogéletünkben oly nagy szerepet vitt minden időben, az 1492 : X. t.-cz. ezt mondja: «Consuetudo regni a judice observetur, neque in ullius favorem mutetur», az 1498: VI. t.-cz. pedig hasonlóképen: «Consuetudines regni conscribantur et si rationabiles secundum eas judicetur.» Az 1687 : LXXVIII. t.-cz. 19. §-a pedig így szól: «Consuetudinem contra nobiles legibus regni contrariam civitates non judicant.» Az 1848 előtti birtokjogol a magánjog szempontjából bírálni egyáltalán lehetetlen — hiszen a szerzés körül a döntő szerepet a közjogi jellegű adomány és az ősiség, az elvesztés körül pedig az ugyanily jellegű királyi jog és a hűtlenség esetei játszották. De épen azért, mert ezek a viszonyok még az összehasonlítást is lehetetlenné teszik a múlt és a jelen közt: még inkább lehetetlen a Corpus Jurisnak dologjogi intézkedéseiből bármit is megmenteni a jövő számára, a mely még messzebb fog állni attól a korszaktól, a melynek letüntét nemzeti ünneppel ültük meg épen néhány nappal ezelőtt és a mely a jogászra nézve sem nyújt semmit, a mit jogi szempontból érdekesnek mondhatna. S ugyanebből az okból hatályukat vesztették törvény- könyvünknek a dologjog körébe tartozó amaz intézkedései is, a melyek a jobbágyi tartozásokra, mint dologi terhekre vonatkoznak, csak úgy, mint a földesúri hatósággal kapcsolatos egyéb törvényes rendelkezések. A tulajdon szentségének elvét, melyet Szent István П. k. 35. fej. mondott ki először, a szabad rendelkezés megengedése kapcsán, erősíti meg az aranybulla 17. czikkelye, midőn rendeli, hogy «a mely birtokot valaki méltó szolgálatával szerzett, attól soha meg ne íosztassék»; ezt védi az 1351 : XIII. t.-cz., 32
