Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)

Vargha Ferencz: A bűnvádi perrendtartás perorvoslati rendszere [170., 1900]

7 nik kizárólagos szerepet vinni, s a kir. Ítélő tábla, ha a bizo­nyítást hiányosnak tartja vagy ha nyomatékos kétsége van a törvényszék Ítéletének alapjául szolgált ténybeli megállapítá­sok helyességére nézve és úgy találja, hogy e miatt a vádlott vagy az elsőfokú főtárgyaláson már kihallgatott esetleg más tanuk vagy szakértők kihallgatása, illetőleg más bizonyíték fel­vétele vagy megszerzése szükséges, a bizonyítás kiegészítését rendeli el (402. §.) a mit vagy maga teljesít, vagy kiküldött bíró által teljesíttet(403. §.) Tehát elesik a feloldás, a mely eddigelé oly sok ügy elposványosodásának vált forrásává, s a bizonyítást a kir. ítélő tábla a felek közreműködésével egészíti ki vagy egé- szítteti ki, a nélkül, hogy az ügy az elsőbirósághoz kerülne vissza. II. Joggyakorlatunk csak a felebbezést ismeri, s akár végzés, akár ítélet ellen van az használva, mindig teljes Írásbeli alapon történik a felülvizsgálat; s eltekintve a felebbezés korlátozásá­ról szóló törvénytől, a felebbezés mindig két fokú. A B. p. nem végez ily zseniális rövidséggel, — s tegyük hozzá — rendszertelenséggel a perorvoslatok osztályozásánál; hanem megkülönbözteti: a felfolyamodást, felebbezést és sem­miségi panaszt. Felfolyamodás használható végzés ellen; felebbezés és semmiségi panasz pedig Ítélet ellen. A felfolyamodás felülvizs­gálatára több bíróság jogosult. És pedig: a) a vádtanács, ha a végzést a vizsgálóbíró vagy a vádta­nács elnöke hozta; b) a törvényszék, ha a felfolyamodást járásbíróság végzése ellen használták ; c) a kir. Ítélő tábla, ha a törvényszéknek, az esküdtbiró- ságnak, vagy a kir. Ítélő tábla által bizonyítás felvétele végett kiküldött bírónak végzését kell felülbírálni; végül d) a kir. kúria, ha a kir. ítélő tábla végzése van felfolya­modással megtámadva. A felebbezést felülbirálja a kir. törvényszék vagy a kir. ítélő tábla s pedig járásbirósági ügyekben a törvényszék; a tör­229

Next

/
Oldalképek
Tartalom