Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)

Vargha Ferencz: A bűnvádi perrendtartás perorvoslati rendszere [170., 1900]

8 vényszék hatáskörébe utalt ügyekben pedig a kir. ítélő tábla. Végül a semmiségi panaszt, bármely bíróság Ítélete ellen hasz­nálták is: a kúria bírálja felül. Felebbezéssel megtámadható az Ítélet bármely szempont­ból, tehát úgy a bizonyítás, mint az alaki s anyagi törvény hely­telen alkalmazása szempontjából. Ellenben a semmiségi panasz csak semmiségi okokból használható. A felebbezés felülvizsgá­latánál a kir. ítélő tábla — amennyiben a felebbezés erre is ki­terjed — a bizonyítás kérdését is felülbírálja, ellenben a kúria köteles határozatát az alsóbb fokú bíróság által valóknak elfo­gadott tényekre alapítani. A felfolyamodást a felsőbb fokú bíróság mindig zárt ülés­ben intézi el, a mi természetes, mert a felfolyamodás csak vég­zés, vagyis oly határozat ellen használható, melyet nem a szó­beliség s közvetlenség elve szerint megtartott főtárgyaláson, hanem az előzetes eljárás folyamán hoztak. A felebbezés tárgyában a kir. törvényszék, mint másod­fokú bíróság tanácsülésben vagy felebbviteli főtárgyaláson ha­tároz; (550, 551. §§.) ugyanily módon jár el a kir. Ítélő tábla is a törvényszéktől felebbvitt ügyekben, azzal a különbséggel, hogy a kir. ítélő tábla még bizonyos — alárendelt jelentőségű esetekben— ülésen kívül is intézkedhetik. (398. §.) A kúria szintén három féle módozat szerint jár el, mint a kir. Ítélő tábla, azzal a különbséggel, hogy a törvény a kúria érdemleges eljárását nem felebbviteli főtárgyalásnak, hanem egyszerűen tárgyalásnak nevezi. Meg vagyok róla győződve, hogy a perorvoslat rendszerét főképen azért tartják szövevényesnek, mert ily sokféle elinté­zési módról rendelkezik a törvény. Ha azonban a törvény rend­szerét ismerjük, igen egyszerű szabályt állíthatunk fel arra nézve, hogy mikor tartozik az elintézés az egyik s mikor a má­sik kategóriába. Abból kell kiindulnunk, hogy a kir. ítélő tábla Ítélethoza­talra kellőleg előkészítettnek tartja-e az ügyet vagy nem.Igenlő esetben az ügyet felebbviteli főtárgyalásra utasítja, ellenkező esetben pedig azt — az eset körülményeihez képest — tanács­ülésben intézi el; vagy a referens s az elnök a szükséges intéz­kedést; ülésen kívül teszik meg. Egyetlen eset van, midőn a kir. 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom