Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)

Vargha Ferencz: A bűnvádi perrendtartás perorvoslati rendszere [170., 1900]

4 ten, mert akárhogy kutat is azokban, mást nem talál, csak holt hetük tömegét, melyet szorgalmas vagy nem szorgalmas; lelki- ösmeretes vagy fölületes jegyzők gyűjtötték össze. Hogy ez az összehalmozott holt anyag hányszor alakult át a felsőbiró előtt egy kérdőjellé; hogy hányszor volt az megfejthetlen ré- busz, arra választ ad a feloldások nagy száma; a mely azt bizo­nyítja, hogy a hányszor feloldólag határozott a felsőbiró, any- nyiszor nem találta az aktákban azt, a minek ott kellett volna lenni, az anyagi igazságot. És vájjon a feloldás révén mindig megtalálta-e a bírói lelki- ösmeret azt, a mit keresett; azt hiszem nem tévedek, ha ta- gadólag válaszolok; sőt tovább megyek, s azt állítom, hogy mi­dőn az első fok ténymegállapítása helytelen, hiányos, vagy megbízhatatlan volt, s a felsőbíróság ezt feloldás révén akarta helyrehozni, igen gyakran más czélt ért el, mint akart; mert idők múltán a tanuk elszéledtek, emlékezetük fonala elszakadt, s a bizonyítékok elkallódtak; az uj tárgyaláson komplett mun­kát végezni nem lehetett, s így a néha többször feloldott ügy­ből megszületett a törvénykezési tengeri kígyó; itt már azután látván a felsőbiró, hogy az igazság lelkiösmeretes megállapí­tása lehetetlenség, abbanhagyta a sisiphusi munkát, s többé már nem az igazság lidérczfényét kergette, hanem arra töre­kedett, hogy a tengeri kígyót minél alaposabban agyonüsse. Pedig mily közel volt az ily módon örökre elröppent igaz­ság. Ha módjában lett volna a bizonyítást közvetlenül kiegé­szíteni, igen gyakran elég lett volna a hallgatóság közt lévő­vádlottat, panaszost vagy védőt meghallgatni, hogy a kétely el- oszlattassék; de tiltotta azt a megcsontosodott Írásbeliség. Hogy hányszor szenvedett a felsőfokú előadás alatt a védő prometheusi kínokat, midőn tapasztalta, hogy a referens a vé­delem legfontosabb erősségeit elhallgatja, mert azok az ő egyéni nézete szerint nem bírnak súlylyal; vagy a döntő körülménye­ket, melyeket legalább is szeczesszionista színekkel kellett volna ecsetelnie, oly halványan rajzolta meg, hogy azok teljesen el­mosódtak, azt azok a tisztelt ügyvéd urak, a kik becses jelen­létükkel megtiszteltek, jobban tudják, mint én. Ámbár az eddigiekben is elég sötét színekkel rajzoltam az immár haldokló perorvoslati rendszerünket, a kontrasztok kellő 2-26

Next

/
Oldalképek
Tartalom