Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)

Reichard Zsigmond: A bűncselekvények osztályozása kriminologikus szempontból [169., 1900]

9 nevezést tartom helyesebbnek, mert ez elnevezés használata jobban rámutat az ide tartozó abnormis lelki typusra, mint a vétség elnevezés, és a két osztálynak egymástól való éles elkü- lönzését jobban kiemeli. Az eddigi fejtegetésekből azt hiszem önkényt kitűnik, hogy ez osztályozás elfogadása esetében nemcsak azok a bűncselek- vények jutnának a kihágások osztályába, a melyeket a mai büntető rendszerekben kihágásoknak minősítünk, hanem szá­mos oly bűncselekvény is, a melyek a mai büntető rendszer­ben a vétségek közé vannak sorolva. A becsületsértés és a vágalmazás, a levéltitok megsértése, a hatósági személyek elleni ellenszegülés enyhébb esetei, és egyéb kisebb jelen­tőségű vétségek és különösen az összes culposus cselekvé- nyek olyanok, a melyek nem mutatnak az abnormis büntettes- typus íeníorgására, és így a fenti felosztás szerint nem a bűn­tettek, hanem a kihágások csoportjába volnának sorozandók. E szerint a bűncselekvényeknek oly osztályozását nyer­tük, mely a kihágások alatt nem a mai büntető rendszer kihá­gásait, hanem a kihágásoknak egy lényegesen kibővített cso­portját érti és ezekkel szemben mint bűntetteket azokat a cse- lekvényeket csoportosítja, a melyek elkövetése az abnormis büntettes-typus fenforgására enged következtetést. * Tisztelt teljes-ülés! Valamely osztályozás helyessége nemcsak attól függ, hogy az osztályozás maga helyes-e, hanem attól is, hogy a felosztási alapként választott elv olyan-e, a mely az osztályozás tárgya tekintetében döntő fontosságú. E szabályt a jelen esetre alkal­mazva azt kell megállapítani, hogy a bűncselekvényeknek az eddigiekben adott osztályozása az esetben helyes, ha a bűn­tettesek lelki természetének fent előadott különbözősége olyan körülmény, a mely az anyagi büntetőjog vagy a büntető eljárás szempontjából a bűntettesekkel való elbánás tekintetében fon­tos különbségeket eredményez. Nézetem szerint ez a feltételezés mind a büntetőjog, mind a büntető eljárás szempontjából beválik, mert ha a bűntetteket a kihágásoktól a fenti elvek alapúi vételével különítjük el, akkor au

Next

/
Oldalképek
Tartalom