Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 18. kötet (154-161. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 18. (Budapest, 1899)
Fodor Ármin: A jogügyletek értelmezése a felülvizsgálati eljárásban [154., 1899]
21 ily értelmezési szabályt fejtett ki. A római Corpus Juris hemzseg ilyen szabályoktól. De le van-e zárva ezzel az értelmezési szabályoknak sora, nem teremthet-e a gyakorlat mindennap új értelmezési szabályt ? Minden értelmezés magában rejti azt az erőt, hogy precedensül, általános jogszabályul is szolgáljon. Azt mondják azonban: a szerződések értelmezésénél a szerződő felek akarata irányadó. Ez az elv, a mely már a római jogban is világosan ki van fejezve, átment valamennyi újabb törvénykönyvbe. A Code civile 1156. cikke ép úgy kifejezést ad annak, mint a német polgári törvénykönyv 133. §-a. Es kereskedelmi törvényünk 265. §-a is tartalmazza azt az általánosan elfogadott szabályt a kereskedelmi ügyletek értelmezésére nézve, hogy az értelmezésnél nem annyira a használt kifejezések betűszerinti értelme mint inkább a szerződő felek akarata szolgál irányadóul. Joggyakorlatunkban pedig ismételten, különösen eleinte az uj sommás eljárás hatálybalépte után az értelmezés kérdésében hozott bírói határozatokban is elfogadva találjuk azt a nézetet, hogy az értelmezés nem áll egyébből, mint a felek akaratának kutatásából. Már pedig az, hogy mit akartak a felek, mindig ténykérdés és nem jogkérdés. A bírónak erre vonatkozó döntése tehát mindig a ténykérdést dönti el és ennélfogva anyagi jogszabály megsértése miatt nem támadható meg. Vizsgáljuk tehát meg, vájjon ez a tétel helyes-e vagy nem. Az a kérdés, tisztelt teljes ülés, hogy az akaratnak mily befolyása van a szerződésre, egyike azoknak a kérdéseknek, a melyek körül a legnagyobb vita van és a melyek egész irodalmat idéztek elő. A kérdés a körül forog, hogy a jogügyletnél az akarat vagy a nyilatkozat az, a mi döntő. Savigny szerint a jogügyletben első sorban az akarat veendő figyelembe, mert a jog az akaratot akarja érvényre juttatni, és nem a nyilatkozat, a mely az akaratot csak nyilvánvalóvá teszi, annak mintegy csak szolgálója. Ez az akarati elmélet, a mely az akarat dogmáját állította fel. Ezzel szemben áll a nyilatkozati elmélet, a mely tagadja az akarat dogmáját és azt a tételt állította fel, hogy a cselekvőképes személy nyilatkozata idézi elő a jogi hatást tekintet nélkül arra, hogy a nyilatkozat a valódi akaratot tartalmazza-e vagy nem. Ezen két ellentétes nézet között számos közvetítő nézet is van. így Hartmann római jogi kutatásokra 21
