Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
12 Kiderül ebből, s dönthetlen adatokkal bizonyítható magyar közjogi dogma az, hogy 1. az 1733. évi L, II., III. t.-czikkekben elfogadott sanctio pragmatica, — a múltra nézve jogelismerés, jelenünk és jövőnkre nézve jogalap; 2. hogy a sanctio pragma- ticát azon időponttól kezdve, midőn gróf Pálfy János országbíró 1741 január hó 26-án Pozsonyban kelt s Pestmegyéhez intézett harczi fölhívásában ezt írta: «Poroszország királya az adott szó a népjog ellenére, a pragmatica sanctio és hittel fogadott szerződések gyalázatos megszegésével stb. ... a mai napig midőn Ő Felsége az 1848. évi törvények évfordulóján tartott trónbeszédébe a sanctio pragmaticát újból, mint alapot beleszőtte — a magyar politikai és jogi élet minden tényezője egyenlően fogta föl s értelmezte. (L. legújabban a Budapesti Hírlap 1898 ápril 9-iki számát, a hol ez áll: «Magyarország a pragmatica sanctio és a kiegyezésben Austriához kötve van. Nemcsak közjogunk, érdekeink is megkövetelik Ausztria fönntartását». April 12-én a Pesti Hírlap így ír: «a trónról a király maga ismerte be, hogy az 1848. évi alkotmány nem áll ellentétben a pragmatica sanc- tióval, csakis azt követeli meg, hogy egyoldalú magyarázatok helyett a király és nemzet együtt értelmezzék.) Hogy pedig állításom méginkább bizonyítsam, föladatom megoldását ott kezdem, mikép bemutatom azon tényt, hogy igenis a magyar nemzet királyával szemben egész más álláspontot foglal el, mint az a német Staatsrechtekből kiolvasható, hogy a magyar nemzet s királya közti szerződés, mint két egyenrangú és egyensulyu tényező közt ismételve előfordult, s ez a királyi tekintélyt nem absorbeálta. (Ezt az álláspontot foglalja el Ferdinándy Géza is. A kir. hat. és méltóság czímü művé 182—186. lapjain.) Nem kell messze mennem, elég nekem a legkönnyebben hozzáférhető irodalmi műre a Marquardsen-féle alkotmánygyüj- teményre utalnom (1. II. k. 1. 2. III. k. III. 1. 2. részeit), hogy kimutassam a magyar s német fölfogás közt tátongó betölthetlen űrt. így p. o. az újabb német közjogirók egyik elismert auctoritása Max Seydel így ír, a bajor király s Landtag állását és jogkörét magyarázandó : «Dasselbe (t. i. a király) leitet seine Gewalt auá keiner Bechtsquelle, insbesondere aus keiner Uebertragung durch das Volk oder den «Staat» ab. Es herrscht aus eigener 93
