Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Oláh Gusztáv: Az elmebetegek jogvédelméről. Salgó Jakab felszólalásával [144., 1898]
о esés után 4 havi, azután fél majd 2, 3 stb. évi börtönbüntetések menetén közbevetőleg mégis szabadságot élveznek, a melyre számítanak a fogházban, a hol idejüket valahogy el- töltik apróbb csínyekkel, mókákkal, orvosukat, felügyelőjüket esetleg mégis szeretik, s nagyobb kellemetlenséget sohasem okoznak. A másik rész ezalatt a tébolydában lázong orvosa ellen, kiről nagyon jól tudja, hogy akkor bocsáthatja el, a mikor akarja a gyógyultság czimén, vagy a közveszélyesség megszűnte révén még a törvényczikk ide vonatkozó §-át is ráolvassa az orvosra, s miután javulási szándéka, ha nem is erkölcsileg, de opportunitási szempontból mindenkor őszinte, kegyetlennek vagy tudatlannak tartja orvosát s szökésen töri a fejét, a mi neki — valljuk meg őszintén — előbb-utóbb sikerülhet is. Tény az, hogy ügye minden védelem nélkül áll, mert hiszen az az orvos, a ki discretionalis jogánál fogva tudományos belátása szerint intézkedik a beteg jövő sorsa felett, legjobban szeretné elbocsátani azt a beteget, a kin úgy sem sokat segíthet, ha definiálhatlan cautelák nem kötnék meg kezét, a melyekben esetleges közveszélyesség, felelősség, orvosi reputatio, kiszámíthatatlan esélyek, felsőbb hatóság, fegyelmi vizsgálat várhatósága, eshetősége s egyéb elmosódott fogalmak szerepelnek, a melyek összegére mondotta Meynert, egyúttal az elmeorvosi működés életveszélyességére czélozva : «A tébolydái orvos az egyik lábával a sír fölött, a másik lábával a börtön ajtaja előtt áll». Az elfajlási typusok utóbb említett két csoportjának jogvédelmi fogyatékosságát fogom jelen előadásommal megvilágítani, s míg ezt tenni iparkodnám, kérem szíves figyelmüket. Pár év előtt történt, hogy egy imbecil, erkölcsi dolgokban tompa itéletű fiatal embert helyeztek el a vezetésem alatt álló elmegyógyintézetben, a kinél a rablás miatt megindított eljárást beszámíthatlanság czimén beszüntették. A fiú talán másfél évig volt nálam és munkája, szorgalma, behizelkedő modora által csakhamar az egész ház kedvenczévé vált. Öreg édes anyja mindinkább sürgette elbocsáttatását, s miután ebbe az árvaszék is beleegyezett, igazolván, hogy a hozzátartozók az elvállalt felelősséget megérteni és viselni képesek, elbocsáttatásának semmi akadálya sem volt. A fiú hónapokig jól viselte magát, 33
