Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
84 alapvető törvények igazolják államisága s alkotmányosságának garantiáit, majd mint ilyet hozta föl annak megtámadói ellen. Ebinek illustrálása után bemutatandó azonban a sanctio pragmatica azon oldalról is, melyben Magyarországot az osztrák örökös tartományokkal kapcsolatba hozva a nemzetközi jog alanyai közé, mint nagyhatalmat vezeti be, a nélkül azonban, hogy ez Magyar- ország államiságát veszélyeztetné, hanem ellenkezőleg épen államiságunkat mint ilyet külkifejezésre juttatja, s biztosan állítom, hogy a sanctio pragmatica ezen iránylatában és következményeiben ép oly fontos, ép oly nagy horderejű, mint belső vonatkozásaiban. (Horváth Boldizsár 1869. máj. 31-én ezt mondja: «A létező közjogi egyezmény, ha annak nem is kölcsönöztünk nemzetközi alapot, de az lényegére nézve mindenesetre nemzetközi szerződés jellegével bir, mert annak tárgya nem kevesebb, mint az Austria és Magyarország közt fönn- forgó állam jogi viszony szabályozása» . . . .) (E fölfogást következetesen keresztül viszi és tárgyalja gr. Vigyázó Ferenez ily czímü művében: «Az osztrák-magyar viszony nemzetközi természete».) Magyarország tehát a sanctio pragmatica megkötése által szorosabb viszonyba lépett az örökös tartományokkal, ez elta- gadhatlan tény. A sanctio pragmatica alapeszméjének megfelelőig — s annak az összes jogosult tényezők általi elfogadása után a Habsburgok uralma alatti államok confoederatióból unióvá egyesültek. E nagy horderejű eseményt megelőzőleg azonban a magyar főrendek néhánya már 1712-ben tanácskozván e tárgyban s érezték annak szükségét első sorban, hogy Magyarország függetlenségét garantirozzák, s ezt nem csak befelé igyekeztek elérni, de ennek külsőleg is igyekeztek azon viszonyokkal szemben kifejezést adni, melyekbe Magyarország az örökös tartományokkal fog lépni az esetre, ha a nőági öröködést elfogadnák. Tudni való az is, hogy az uniót nem III. Károly kormánya sürgette, hanem ép a magyar rendek: az 1712. évi jul. 7-iki tanácskozmány 10.pontja ily tartalmú: «miután pedig Magyarország a többi örökös tartományokkal szemben szorosabb kapcsolatba jönne, ezek pedig a római német birodalomhoz tartoznak, határoztasSék meg az is, minő viszonyt s össze164
