Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Az ági öröklésről. Barna Ignácz, Enyiczkey Gábor és Kégl János jogászegyleti előadásai [143., 1898]
13 öröklési jogczím, hanem csak a végrendelkezési szabadság megszorítása s így elsőbbséget már azért sem igényelhet. Egyébiránt készséggel megengedem, hogy a törvényszerkesztés így is, úgy is felette nagy nehézségekbe ütközik s a tökéletességtől messze maradunk. De nézetem szerint a köteles rész jogintézménye elhelyezésének nehézsége már nem okozhat oly nagy fejtörést s egyáltalában nem szolgálhat mentségül arra, hogy azért, mert teljesen tökéletes rendszert nem alkothatunk, a lehető jó rendszerek közül a kevésbbé jót fogadjuk el. Épen azért a törvényes rendelkezések logikai következetessége s a törvény rendszerének egységessége szempontjából csak sajnálni tudnám, ha örökösödési törvényünk beosztásánál azon szerkesztői tervezet fogadtatnék el, mely a törvényes örökösödést a végakarati örökösödés előtt szabályozná, s természetszerűleg a törvényes örökösödés fejezetét a Teleszky tervezete szerint azzal lenne kénytelen megkezdeni, hogy «ha érvényes végrendelet vagy örökösödési szerződés nem létezik vagy ha az érvényes végrendelet vagy öröklési szerződés hatályba nem lép, az egész hagyatékra nézve a törvényes örökösödés áll be». Még kevésbbé találom elfogadhatónak azt, hogy a szerkesztői vázlat a szerződési öröklést épen a harmadik helyre sorozza, holott azt mint a végakarati intézkedés egyik és pedig erősebb — mert két-oldalú — formáját a többi összes öröklési jogczímek elé kellett volna helyeznie. A tervezett beosztás sorrendi viszássága nem lenne ugyan oly feltűnő, mint a minő lenne pl. az, ha a dologi jogban a zálogjog és a szolgalomjog a tulajdon és birtok előtt szabályoztatnék. De mindenesetre elég lenne arra, hogy az örökösödési törvény kívánatos, sőt szükséges fogalmi egységét homályossá tegye. Ha az örökösödési törvénytervezet beosztása a szerkesztői vázlat értelmében nyer elfogadást, az — legalább szerény nézetem szerint — logikai tekintetben örökösen sántítani fog s nem csak a szakképzett jogászra, hanem még az értelmes laicusra sem fog egy teljesen ép és arányos szervezet erejével s összhangjával hatni, mert mindig valami hiányt, valami ferdeséget fog vele éreztetni. Arra pedig, hogy egy ríj rendszeres törvény ily következe- tességi hibában szülessék s azután talán évszázadokon át abban 13
