Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
30 Ismeretes azon föltevés, mely némely oldalról alkalom- adtán fölhangzik, hogy a magyar közjogban sanctio pragmaticá- ról szólani egyáltalán nem lehet, a ki mégis a magyar közjogban ezt használja, akarva nem akarva az 1713. évi april 19-én kelt családi rendelkezésre utal, a mely pedig Magyarországra nézve nem érvényes. Ez a föltevés azonban nem áll meg, ez a föltevés a dolgok egyoldalú fölfogásán s a magyar közjog lényének nem, vagy czélzatos félreismerésén alapul. A családi törvényt, mely sanctio pragmatica nevet visel, III. Károly király (mint német császár e néven Yl-ik) 1713 év april 19-én hirdette ki Bécsben az osztrák s többi tartományok főméltóságai előtt. Jelen volt ez alkalommal ugyanott gr. Pálffy Miklós országbiró, gróf Illésházy főcancellár és gróf Kornis erdélyi alcancellár. Ebből vonja le Lustkandl azt, hogy: «Die pragm. Sanction auch für Ungarn und Siebenbürgen in gleicher Weise, wie für die übrigen Erbländer mitbegründet, und auch schon das erste Mal zugleich mit für diese Länder kundgemacht war». (Das ung.-österr. Staatsrecht. 226.1.) Ezen uralkodói ténykedés azonban Magyarországra nem terjedett ki, mit az igazol legjobban, hogy III. Károly 1715-ben szentesítette az ismert III. törv.-czikkelyt, mely az uralkodóház kihalása esetére a szabad választási jogot biztosítja a nemzetnek. 1723-ig tehát, vagyis a beczikkelyezésig az úgynevezett pragmatica sanctio Magyarországra nézve nem létezik, s kötelező sem lehetett. A nőági öröködés kiterjesztése Magyarországra nézve ünnepélyes és viszonos szerződés által történt, illetőleg meghatározott föltételek mellett a fejedelem és a nemzet egyesült akaratából jött létre s törvénybe iktattatott. («Sokan csak az 1723. I. II. t.-czikkeket értik a magyar pragmatica sanctio alatt, ezek tartalmazzák az öröködési rendet, mig mások a III. t.-czikket is ide számítják, a mely a föltételeket sorolja elő ismételten. Idevonatkozólag a törvényben sincs megállapodás, s az 1867. XII. t.-cz. egészen világosan, mind a három t.-czikket érti a pragmatica sanctio alatt.») (Nagy Ernő Magyarorsz. közjoga III. kiad. 210. lap.) no III.
