Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)

Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]

29Kiindulási pontom tehát megfelel a valónak, mert a sanctio pragmatica törvénybe iktatása elismerése a múltra nézve annak, hogy Magyarország korlátolt monarchia «és hogy a magyar királyi szék iránti rendelkezés a nemzet inhaerens joga, hogy ez inhaerens jogánál fogva engedélyezett a Habsburg-ház- nak igényt a magyar királyi székre, de engedélyezett szoros értelmezésű kötés (act of settlement) útján s határozott feltételek alatt, ép úgy, mint Angliában van». (Toulmin Smith angol jogtudós nyílt leveléből (1861) Bussei János angol külügyminister- hez. Ghyczy Kálmán 1865 okt. 1-én egész ily értelemben szólott.) Jövőre nézve pedig elég utalnom, az 1741, 1790/91, 1847/48—1867. évek nagy alkotásaira, melyek mindannyian az 1728.1., II., III. t.-cz.-be iktatott pragmatica sanctio aegise alatt keletkeztek. Joggal írhatta tehát Zsedényi Ede a «Pesti Napló» 1860 nov. 23-iki számában : «a sanctio pragmaticára az idő, a történet és a siker az elidegeníthetetlen jog szentségének bélyegét úté».

«Ils sont inprescipibles ils sont inviclables, et sacrés. C’est une consequence de la legitimité une espéce de dogme politique qui est devenu comme le fondament et la pierre an- gulaire de nőtre droit publique.» (Dupin. Degraines. Annales du Barreau. XIII. k., 484. 1.)

Egy hosszú és küzdelemteljes epochát zár be az 1722/23. évi országgyűlés, egy más és eseményekben nem kevésbbé gazdag epochának képezi egyidejűleg kiindulási pontját. De a kort, t. i. az 1722/23. évi országgyűlés korát, ismerve, — a magyar nemzetet, büszkén tekinthet reá nagy alkotására. Horváth Mihály írja: «A megtörhetlen hűséget nemzeti intézményeihez és szabadságához, melyekért vérét, javait, jólétét feláldozni nem habozott, végre is siker jutalmazta. A nemzeti függetlenség, az ősi alkotmány, bár vértől ázva, meg lön mentve ; a szabadság életfája, bár lombjaiban a vihartól megkuszálva, gyökerében szilárdan maradt ép azon korszakban, midőn, az egy Angolországot kivéve, a kényuralom özöne a nemzetek alkotmányos szabadságát mindenütt elborította».

109