Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
22 ságai a jog erejének győző hatalmát soha meg nem törhették, s az egy ideig elnyomott alkotmány mindenkor ugyanazon fejedelem által állíttatott helyre, ki azt rövidebb vagy hosszabb időn át megsértette és mellőzte». Majd így folytatja Csemegi: «Angliának egy és ugyanazon alkotmánya volt a Planta- genetek, a Tudorok, a Stuartok alatt; s mégis egy VIII. Henrik,. I. és II. Károly, II. Jakab minden biztosítékok fölforgatásával, a korlátlan kényúr teljhatalmával uralkodtak Anglia fölött; de azon jogellenes tények, melyek Anglia törvényes szerkezetét megrengették, nem érvénytelenítők köztörvényét, s a viszonyok fordultával, a jog és biztosítékai souverain elismerésre jutottak. (L. Jogvesztés elmélete czímü művet. 46., 47. 1.) A magyar közjog evolutiójának olykor erőszakosan megszakított folytonosságára igen alkalmazhatók Windscheid eme szavai: «a jog nem szűnik meg jog lenni, azáltal, ha érvényesítése bizonyos időben és mostoha viszonyok között hajótörést szenved». Macaulaynál olvassuk: «bennünket hosszas tapasztalat megtanított, hogy veszély nélkül az alkotmány semminemű sérelmét sem hagyhatjuk észrevétlen... Míg a kormányzat szelleme általában szelíd és népszerű volt, hajlandók voltak fejedelmüknek némi szélesebb tért engedni (p. o. nálunk I. Lajos és I. Mátyás alatt). Azonban az engedékenység nem volt határtalan; nem cselekedett bölcsen, a mely király sokáig bízott az angol nép ez engedékenységében. Megengedték olykor az alkotmányosság vonalát áthágnia; de a maguk részére is követelték a jogot, e vonalt átlépni (az aranybulla ismert ellenállási záradéka), valahányszor a király visszaélései által fölriasztattak. Ha nem elégelvén egyesek alkalmi elnyomását, nagy tömegeket merészelt elnyomni, alattvalói tüstént a törvényekre, s ha ez nem volt elég, a csaták istenére hivatkoztak. («Ha a király személyes föllépése veszélyesnek látszik előttük az ország nyugalmára, a nemzet javára nézve, kemény szóval kelnek ki az uralkodó ellen, figyelmeztetik őt kötelességére», írja Marczali, 1. most idézett mű. 60. 1.). Hosszú, heves és kétséges volt a harcz a két elv között. Négy uralkodás folytán tartott. Pártütéseket, pörbefogatásokat, zendüléseket, ütközeteket, 10á
