Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 15. kötet (134-142. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 15. (Budapest, 1899)
Vámbéry Rusztem: A Relegatio eredményei és büntetési rendszerünk reformja [135., 1898]
65 A relegatiót — mely kifejezés a Garofalo terminológiája szerint transportácziót jelent — a bűntettesek két nagy csoportjára ajánlja.'*' Az egyik csoport magába foglalja a szenvedélyből bűnözőket, kiket a becsület téves felfogása, helyi előítéletek (Vendetta), szóval a jellem gyengeségére ható külső okok vitték a rossz útra. Ezeknél a büntetésnek feladata kiragadni az egyént ama milieuből, mely előítéletei és veszedelmes befolyása által majdnem jogossá teszi a bűncselekményt. De ez az eliminatio ne legyen se absolut, se életfogytig tartó, mert előre nem lehet megállapítani, vájjon a társadalmi perverzitás foka nagyon magas-e, s hogy a bűncselekmény indító okainak mely része tulajdonítandó az egyén fiziológiai hajlandóságának s mely része a társadalmi milieu befolyásának? A másik csoportja a bűntetteseknek minket nem érdekel, mert ezeknél pusztán eliminatió- ról van szó. Hasonlóan nem vehetjük hasznát a Fém büntetési illetőleg védelmi tervezetének, ki a sostutivi penali közé felveszi a transportácziót is, melynek végrehajtásától javító hatást vár a becsület védelmében elkövetett emberölésnél, súlyos testi sértésnél, valamint a szokásos vagyoni bűntetteseknél s ép ezért 5—10 évenként mintegy moralis revízió alá kívánja venni, mely intézkedést — természetesen rövidebb időszakokban — a föld- mívelési telepeknél is alkalmazandónak tartom. De a feltett kérdés mindezzel még nincs megoldva. Az egyedüli helyes alapnak a földmívelési munka bün- tetésképeni alkalmazására, mint már említettem, a motívumot tartom, még pedig úgy a szocziális, mint az ennek folyománya- kép jelentkező psychologiai motívumot. Hogy a motívumok tervezete miként volna felállítható, azt részletesen kifejti Liszt «die psychologischen Grundlagen der Kriminalpolitik» czimü czikkében, sőt Thomsen dr. a Zeitschrift utolsó számában már a motívumok gyűjtésének módjára nézve is tesz konkrét indítványt. Nem részletezhetem a Liszt-féle Motivenplant és nem is tartom minden irányban kifogásolhatlannak azt a nyolcz csoportot, melyet Liszt felállít, különösen pedig nem lehet a büntetésnemek meghatározásának alapjául kizárólag elfogadni, a mit maga a szerző is elismer, midőn azt mondja: «ich selbst bin ** ** La Criminologie. Paris, 1895. 417. lapon. 87 О
