Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 15. kötet (134-142. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 15. (Budapest, 1899)
Raffay Ferencz: A párbérkérdés megoldása [136., 1898]
7 járulni, miszerint ezen kárpótlás ürügye alatt akár az adózó nép, akár a királyi kincstár bármikép terheltessék. Végül a templomok, paplakok, iskolák építése és javítása alkalmával sem a katholikus hívek a protestánsoknak, sem a protestánsok a katholikusoknak kézi vagy igás munkát szolgáltatni nem tartoznak és az e tekintetben kötött szerződések érvényteleneknek tekintendők.» Ezzel a protestánsok ama régi kivánsága, hogy a stola és párbér fizetése alól mentse fel őket a törvényhozás, teljesült s ez a mentesség 1791. június 13-án vette kezdetét. A keleti szertartású nem egyesültek párbérmentességét az 1790/1. évi XXVII. tez. mondta ki s az ő mentességük 1791. szeptember 15-én kezdődött. Ez a helyes és liberális törvényhozási intézkedés azonban ma sincs teljesen végrehajtva. A kath. lelkészeknek ilykép elveszett jövedelmeiért ugyanis a vallásalapból nem tudtak kárpótlást adni. Az 1791. augusztus 16-án 14540. sz. a. kiadott helytartótanácsi rendelet szól a bonification^, amely csak ideiglenes volt s minthogy a lelkészekre nézve nagy megszorításokat tartalmazott, azzal egyáltalán nem voltak megelégedve. Arra törekedtek tehát a kath. lelkészek, hogy a párbért a birtokkal hozzák kapcsolatba és követeljék a nem-katholikus tulajdonosoktól is. Hosszú küzdelem fejlődött ki e miatt a protestánsok és katholikusok közt. Ebben a küzdelemben az 1802. évi generalis conscriptio, a mely a plébániai javakat és jövedelmeket, vagyis a congruát megállapította, a katholikus lelkészeknek hathatós segédeszköz volt. Ez az összeírás ugyanis magában foglalta az összes katholikus kézen lévő telkeket s ezek után a telkek után, ha a katholikus kézre mentek is át, folyton követelték a párbért. A katholikus egyház felfogása az volt ugyanis, hogy a párbér dologi teher és az ingatlan mindenkori tulajdonosát terheli az 1790/1. évi XXVI. és XXVII. törvényczikkek daczára is. Ez a törekvés azonban hajótörést szenvedett. Az 1814. évi 10673. számú kanczelláriai rendelet 15-ik pontja kimondotta, hogy stólát és párbért a lelkészek csak saját híveiktől követelhetnek; az 1824. évi szabályrendelet szerint pedig «a párbérnek magánjogilag vett dologi természete a magyar közjogban 101
