Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)

Márkus Dezső: A holtkézi törvények Magyarországon [116., 1897]

u

kevesebb határoztatott, mint az egyházi javak elkobzása, összesen három, 2000 frt fizetéssel javadalmazott püspöki állás föntartása stb. Az ily előzmények után létrejött békekötésnek a holtkézi törvényekre vonatkozó rendelkezéseit alig tekinthetjük más czélzatuaknak, mint a milyenek a megalkotásukra vezető okok voltak: az egyház hatalmának gyarapítását gátlóknak a vagyonszerzés eltiltása révén, ügy hogy amaz érvelés, hogy épen az 1647 : XVII. t. ez. erősítette meg a Nagy Lajos által megalkotott ősiséget, a kétségbevonhatatlan történelmi tényekkel szemben helyt nem foghat és meg nem állhat, — hacsak a szavak betűivel nem áldozzuk föl a törvényalkotás igazi okát és értelmét.

A chronologikus sorrend szempontjából itt reflectálhatunk az erdélyrészi külön jogforrásokra, és a kir. Curia döntvényének Erdélyre vonatkozó megokolására is.

Igaz, hogy az Appr. Const. P. I. Tit. I. art. 10. és P. I. Tit. У. art. 2 a legvilágosabban tiltják az egyházaknak a vagyonszerzést. Csakhogy az «Ecclesia» fogalma épen az Appr. és Comp. Constitutiókban nem szorítkozik a katholikus egyházra, hanem mindig az Appr. Const. P. I. Tit. I. art. 2. felsorolt négy recepta Religiora (helv. és ágost. evang., római katholika és unitária).

De különben is Erdélyben, a hol az ősiséget és a kir. jogot a székely és a szász privilégiumok oly fölötte szűkre szorították, a hol az öröklési rend sok tekintetben inkább kedvezett a családnak, alig jöhetnek figyelembe e korlátozások abból a szempontból, melyből azokat a kir. Curia nézi. Látni való ez különösen az idézett Appr. P. I. Tit. I. art. 6.-ból, amelynek tenorját a legtisztultabb vallásü felfogás lengi át: «Noha az idvességre magánosoknak semmit sem használ, sőt sokakban az a superstitio kárhozatos vétkeket nemz, halálokra vagy holtok utánra halasztván adakozó alamizsnálkodásokat; e világ szerént is sokszor prsejudical Véreknek és igaz successoroknak s Fiscusoknak is, hogy némelyek jószágokat vagy egyéb örökségeket legállyák az Ecclésiákhoz vagy Egyházi rendeknek, úgy hogy egyről másra és in perpetuum a szerént az Egyházi rendekre maradjon». Ez art. második bekezdése pedig az «Ecclesiastica personáknak Őstől maradott vagy maga acquirált javai» -ról rendelkezik.

it