Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
A holtkézi törvények Magyarországon. A Magyar Jogászegyletben 1896. november 14-én és 21-én folytatott vita [120., 1897]
November 21. Dr. Csillag Gyula: Tisztelt Jogász-egylet! A szőnyegen forgó kérdéshez főleg a hazánkban érvényes telekkönyvi jog szempontjából óhajtok hozzászólni, mert a telekkönyvi rendeletek és az osztrák polgári törvénykönyvnek azokkal összefüggő határozmányai ma oly érvényes magánjogi szabályokat képeznek, melyek az ellenkező régibb, bár alakilag meg nem szüntetett törvényes liatározmányok érvényességét és alkalmazhatóságát a telekkönyvi törvénykezés körében kizárják azon elvnél fogva, hogy a «későbbi törvény derogál a korábbinak». Valóban, ha a holtkézre vonatkozó régibb hazai törvényeink rendelkezéseit a telekkönyvi jogszabályokkal, a jogszerzésnek telekkönyvi rendeletekben meghatározott kellékeivel és kivánalmaival összevetjük, azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy azokban nevezetes divergentiák fordulnak elő és e részben a Curia álláspontjának helyességére kell következtetést vonnunk. Minél behatóbban tekintjük azokat a vonatkozásokat, melyek az egyházak s egyházi testületek birtokszerzési képességének kérdése s a telekkönyvi] jog egyes ágazatai közt fölmerülnek, annál inkább kell azon nézethez hajolnunk, hogy a holtkézre vonatkozó régibb hazai törvényeink újabb jogfejleményeink, különösen a telekkönyvi intézmény által túlhaladott és így egész általánosságban elavult határozmányok- nak minősíthetők. A nyilvánkönyvi jogok szilárságával mindenekelőtt ellenkezésben áll az a bizonytalanság, melynek az örökös meg- támadhatás lehetőségénél fogva, mit a régi holtkézi törvények megengednek, a birtokállapot állandóan kitéve volna. A telekkönyvi rendtartás az ingatlanokra vonatkozó tulajdoni jogszerzés módjául a bekebelezést ismeri el, s bár a bírónak jogot ad a 104
