Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)
Baumgarten Izidor: A vádhatározatról, tekintettel a bűnvádi eljárás javaslatára [109., 1895]
24 nézve, ki szabadságát nem mindig nyerte vissza. Miután pedig a kis (ítélő) jury ülései nyomban követik a nagy (vádló) jury üléseit: a vád elutasítása pillanatában szabadlábra helyezett vádlott — tehát a reánézve legkedvezőbb esetben is — csak egy pár órával előbb nyeri vissza szabadságát. Nem is képzelhető ugyanis, hogy a védelem teljes érvényesülése mellett olyan vádlottat ítéljen el a kis jury, kit a terhelő bizonyítékok egyoldalú ismertetése után a vádjury üldözendőnek nem talált. A vád elutasítása tehát alig számbaj övő előnyben részesítette a terheltet, de elütötte őt a felmentett vádlottat megillető legfontosabb kifogástól — plea of autrefois acquit — mely a szárazföldi gyakorlat: nebis in idem elvének megfelel. Több hálára kötelezte a vádlót a nagy jury, ha véget vetett az eljárásnak ; legalább a tárgyalás költségeitől kímélte meg, melyeket csak elitélés esetén szokott a megye (county) megtéríteni; megmenekült a felmentett vádlott kártérítési igényeitől és bármikor újra felvehette az ügyet. Másrészt a vád megerősítése (a truebill) nem csekély befolyással lehetett az ítélő jury verdictjére, különösen akkor, midőn egy cselekmény büntetendő vagy nem büntetendő volta forgott szóban.* Ezen befolyás kiváló nyomatékkai bírhatott azon időben, midőn a magánvád («appeal»), mely nem került a nagy jury elé, a szabályt és «a király nevében» emelt vád a kivételt képezte. Ha meggondoljuk, hogy kizárólag normannok alkották «a király jury» -jét és tőlük függött egy vád felruházása a király tekintélyével vagy a magánvád útjára való terelése : a vádjury tulajdonkénem rendeltetését a királg és vele együtt az uralkodó osztályok befolyásának gyarapításában és a szárazföldi államügyészség helyettesítésében fogjuk felismerni. Ezen jellegéhez hű maradt a vádjury a későbbbi fejlődés folyamán is, midőn bűntett sőt közérdeket sértő vétség («misdemeanour») üldözése csak a nagy jury útján történhetett és a magánvád területe egyre szűkebb körre szorult. Sőt formaszerint is a vádhatóság és nem a bíróság teendőit a vád körül végezte a nagy jury, midőn notórius törvényszegés esetében a nem létező * V. ö. az angol vádjury rendeltetése és történeti fejlődésére nézve Glaser i. h., továbbá «Kleinere Schriften», I. 298. s köv. 11. 76
