Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)
Baumgarten Izidor: A vádhatározatról, tekintettel a bűnvádi eljárás javaslatára [109., 1895]
17 eredménye iránt. Ezen lélektani praeoccupatio különös nyomatéket kölcsönöz a terhelő jelenségeknek, és nem mindig engedi érvényesülni a terhelt mellett szóló bizonyítékokat. Ekkép az inquirensnek a gyanuokok kikutatásában bámulatos tökéletességre fejlesztett szemét gyakran teljesen kikerülik a gyanút gyengítő vagy megczáfoló bizonyítékok, és feltevésével ellenkező adatok sem bírják a valóság talajára lehúzni hivatalos ambíciója által megtermékenyített fantáziájának merész szárnyalását. Hiába intjük a terhelő és mentő körülmények egyforma mérlegelésére, a vádlott mellett és ellene szóló adatok pártatlan gyűjtésére, ha oly hivatással ruházzuk fel, mely tudtán kívül a vád érdekében prasoccupálja és így akaratlanul részlehajlóvá teszi. Ezen elfogultság nem szűnik meg, ha a nyomozás teendőivel bírót bízunk meg, mert az elfogultság nem az állás, hanem a hivatás kísérője. Többet ártunk ilyen módon, mintsem használunk. A nyomozás szolgálatába szegődtetjük azon rendkívüli hatalmat, melyet a bírónak és csakis a bírónak concedálunk és ama erkölcsi praej udiciumot, mely a biró minden intézkedését akkor is kiséri, ha idegen hatáskörben és mindazon belső feltételek híján jár el, melyektől elfogulatlanságának megőrzése függ. Mennél erősebb a nyomozó, annál kényesebb helyzetbe jut a terhelt. Azon óriási túlsulylyal szemben, melyet a bírói vizsgálat a vádnak kölcsönöz — ellensúly gyanánt a terheltnek — s így az ártatlanul terheltnek is — egy fictiót adunk: a bírói elfogulatlanság látszatát. A vizsgálóbíró intézménye nemcsak elmosta az előzetes és főeljárás közötti határvonalat, hanem oly eljárást teremtett, mely mindvégig nyomozat maradt, de azért mégis ítélettel nyert befejezést. Az eljárás kettétagolása, mely kezdetben mint a generalis és specialis inquisitio megkülönböztetése megmaradt, üres alakszerűséggé sülyedt. Két bírót ugyanazon ügygyei foglalkoztatni nem lehet. Merő képtelenség pedig, hogy ugyanazon hivatalnok a per második szakában mint biró elfogulatlanul ítéljen azon igény alaposságáról, melyről a per első szakában mint vádló meggyőződött. Két ellentétes felfogást egyszerre képviselni emberileg lehetetlen, de egyúttal mind kettő fölött elfogulatlanul ítélni logikailag sem lehet. 69 2
