Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)
Baumgarten Izidor: A vádhatározatról, tekintettel a bűnvádi eljárás javaslatára [109., 1895]
4 előbb keletkezett a vád, mint annak bírói jóváhagyása: a német particularis törvények két osztályba sorozhatok. Az egyikben vétségekre vonatkozólag vádiratot nem ismertek, hanem a bírói vádhatározat alapján a királyi ügyész szóval képviselte a vádhatóságot a végtárgyalás során (Hannovera, Baden). A másikban a kir. ügyészség nem volt ugyan fölmentve a vád képviseletével járó írásbeli munkától, azonban a természetes rend felforgatásával vádiratára csak akkor került a sor, midőn már a bíróság a nyilvános tárgyalás megtartását végzésileg elhatározta. Ezen kétféle felfogás között középhelyen áll a német birodalmi törvény. A tulajdonképeni, az ú. n. fő-eljárás megnyitására a kir. ügyészség írásbeli indítványa képezi az első lépést. Ezen alakszerűségre nézve érvényesül a fél és bíróság közötti természetes viszony. De avval félbe is szakad. Nem az indítvány tartalma dönt a per további sorsa fölött, hanem a bírói határozat rendelkező része. Ha a bíróság folytatandónak véli az eljárást, a kir. ügyész, ki előbb a megszüntetés mellett érvelt, a bíróság felfogásának megfelelő vádiratot szerkeszteni, azaz indokolni, köteles. Midőn mindkét hatóság eleitől fogva az ítélő biró elé terjesztendőnek tartja az ügyet, nem a vádirat, hanem a vádhatározat szolgál a tárgyalás alapjául. Kezdeményező, de nem irányadó szerep illeti meg a kir. ügyészséget az állam büntetési igényének képviseletében, és ámbár a szervezeti törvény értelmében a vádhatóság teljesen független a bíróságtól, hivatásának teljesítése körül kötelező útmutatásokat fogad el azon orgánumtól, mely végleg dönt a vád alapossága fölött. Ezen felfogással szemben, mely a kir. ügyész indítványát puszta tervezetnek és az előzetes eljárás eredményének önálló méltatását tényleges, jogi és processualis szempontból a biróság feladatának tekinti, — az osztrák (1873-iki) perrendtartás szerint a vád érdekeinek képviselete kizárólag az államügyészséget illeti meg, és a főtárgyalás megtartása előtt a bíróságnak (és pedig a felsőbb fórumnak) csak akkor van alkalma a váddal foglalkoznia, ha közbenlépését a vádlott kifejezetten kívánja. Miután pedig mindkét eljárási törvény a vádelv követőjének vallja magát: jogos a következtetés, hogy mindegyiknek felfogása szerint más jelentősége van ama princípiumnak, melynek lényeges 56
