Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)

Pap József: A magyar polgári perrendtartás előadói tervezetének egyes részeiről [110., 1895]

14 kifogásokat, a másik szakasza pedig a pernek az érdemleges tárgyalás volt. E két szakasz között volt elhelyezve a közbeszóló Ítélet. Az 1848. év előtti magyar jog is ismerte az eljárásnak ezen nemét. Majd ismét a csesura helyét a bizonyítási ítélet foglalta el, mely a pert két részre osztotta, a tárgyalás és a bizonyítás szakára. A javaslat a csesurát igen logikusan viszi keresztül. A német eljárás szintén ismeri a csesurát, de nem dombo­rítja ki annyira, mint a mi javaslatunk, a miért is nincs meg a német pernek az a sok előnye, a mit nálunk a csesura nyújt. A német perrend szerint a perfölvételi határnapon a per­gátló kifogások után azonnal tárgyalják az ügy érdemét. Hiányzik tehát a nyugpont, mely alatt a mi javaslatunk szerint a per előkészítendő. Wach, a híres processualista «Die Civilprocessordnung und die Praxis» czímü igen becses értekezésében kifejti a caesu- rát úgy, a mint azt a mi javaslatunk contemplálja * Németországban eleve minden pert elő kell készíteni, tekintet nélkül arra, létre fog-e jönni vagy sem a per, lesz-e egyezség, jogelismerés, elállás vagy makacsság folytáni ítélet ? Ez mind, igen természetesen, a bíróság idejének ceko- nomiája rovására történik. Minthogy úgy pertechnikai, mint időbeli előnyök föltétien javalják a caesura alkalmazását, bátor vagyok e helyütt azt javasolni, hogy az új eljárás talán akként volna módosítandó, hogy a perfölvételi tárgyalás a törvényszék előtti eljárásban ne a törvényszék, mint collegium előtt, de egy törvényszéki biró, mint egyes bíró előtt tartassék meg. Minden alperes tehát egy egyes biró elé idéztetnék a lehető legrövidebb, mondjuk 14 napi határnapra. 0, t. i. az egyes biró, intézné el a makacsságot, ő hozná meg az elismerés, joglemondás, elállás folytáni ítéletet, előtte köttetnék meg az egyezség és előtte tárgy altatnának le a per­gátló kifogások. * Wach : Die Civilprocessordnung und die Praxis. 36. 1. 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom