Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)

Baumgarten Izidor: A vádhatározatról, tekintettel a bűnvádi eljárás javaslatára [109., 1895]

52 kir. ügyészség, vagy a magánvádló követelheti feltétlenül.1 Ezen tekintetben a védő joga korlátozásnak van alávetve annyiban, «hogy a vádirat vagy megszüntető indítvány benyújtása előtt a nyomozás vezetője, illetve a vizsgálóbíró köteles az ügyiratok­nak, vagy azok ama részének megtekintését megtagadni, me­lyeknek közlése az eljárás czélját veszélyeztetné».2 Nem szeretnék félreértetni. Az «ügyfélnyilvánosság» azon kiterjedésben, a mint ezt az I. és II. német, az I. és II. magyar, valamint a Le Royer-féle franczia Javaslat engedélyezik, elvi szempontból nem szükséges és gyakorlatilag keresztül nem vi­hető.8 A törvényhozó eleget tesz a vád és a védelem érdekeinek, midőn az ügyfélnyilvánosságnak azon bizonyítékok felvételének ad helyet, melyet a főtárgyalásnál nem lehet, vagy nem szokás ismételni és ezen szempontból a III. és IY. Javaslat ellen kifo­gást emelni csak annyiban lehet, hogy ezen inkább a főtárgya­lás előlegezését mint vizsgálati cselekményeket képező tanú­kihallgatások, bírói szemle, stb. az ügyfelek jelenlétét nem kötelezőnek nyilvánítja, hanem csak megengedi, habár megidé- zésükről — ha a késedelem veszélylyel nem jár — kellőkép gondoskodik.4 Épen azért, mert az ügyfélnyilvánosság kiterjesztését ezen határon túl kivihetetlennek tartjuk; nagy jelentőséget nem tu- lajdoníthatu к oly peranyag megvitatásának, melylyel a felek közvetlenül meg nem ismerkedtek és melynek gyűjtésében és alakításában részt nem vettek. Talán a Javaslat szerzői azért kapcsoltak messzemenő vá­rakozásokat a vizsgálat eredményének contradictorius tárgyalá­sához, mert a feleknek alkalmat nyújt a vádtanács tájékoztatá­sára oly részletekre vonatkozólag, melyeket az előadó szándéko­san vagy gondatlanságból elhallgatott. A tapasztalat nem jogosít fel ezen reményre. Előadói rendszer mellett — ezt a sommás 63. §-a: «A terheltnek és védőjének joga van az ügyiratait és csatolmá­nyaikat megtekinteni.» 1 III. Jav. 47. és 117. §§-ai és IV. Jav. 43. és 120. §§-ai. 2 III. Jav. 64. §. és IV. Jav. 6.3. §-a. 3 V. ö. Az előzetes eljárás reformjáról írt munkám 22. s köv. 11. 4 V. ö. А III. Jav. 122. §-a és а IV. 125. és 126. §§-ai. V. ö. Az előzetes eljárás reformja 38. s köv. 1. 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom