Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 10. kötet (90-100. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 10. (Budapest, 1894)
Reichard Zsigmond: Psychiatria és büntetőjog. Elmekórtani szakvélemények a büntető bíróságok előtt [93., 1893]
11 az is, hogy a psychiatria fejlődése tovább is ugyanezen irányban fog haladni. Hogy a psychológia szempontjából a bűncselekvény is lelki abnormitas, az mindenki előtt kétségtelen, és ba igaz az, hogy a lelki folyamatok abnormitásai egymástól csak fokbelileg különböznek, akkor nyilvánvaló, hogy a psychiatria fejlődésével mindig több és több oly elmekóralak fog felismertetni, a melynek a büntetőjog szempontjából büncselekvénynek tekintett abnor- mitás csak symptomáját képezi. Bármely oldalról tekintsük tehát a kérdést, azt látjuk, hogy az elmebetegség psychiatricus fogalma annak büntetőjogi fogalmát távolról sem fedi, és hogy a büntető rendszer más lélek- állapotot tekint elmebetegségnek, mint a psychiatria* Hogy mi oka lehetett e tény szem elől tévesztésének, azt nehéz pontosan eldönteni. A sok ok közt, a melyek ez irányban közreműködhettek, egyik lehetett az, hogy a büntetőjogászok, miután észrevették, hogy a psychiatria mily meggyőző módon mutatja ki az elmebetegséget ott, a hol ők azt nem is sejtették, azon következtetésre jutottak, hogy az elmebetegség meghatározását egészben a psychiaterekre kell hagyniok, a másik pedig az, hogy nem vettek észre a psychiatria azon újabb fejlődési irányát, a mely az elmebetegség fogalmát minden oldalról kitágította és majdnem egészen átalakította. De akármi volt az ok, bizonyos az, hogy a psychiatriai fogalomnak a büntetőjogitól való eltérését mindkét részről szem elől tévesztették, és hogy mind a biróságok a szakvélemények kérésénél, mind a psychiaterek a szakvélemények adásánál, úgy * Végeredményében ez a tétel annyit jelent, hogy a büntetőjog nem tekinti mindazokat menteseknek a büntetés alól a kiket a psychiatria elmebetegeknek minősít, és a helyesen fogalmazott büntetőjogi szabálynak ezt kellene egyszerűen kimondania, illetve a helyes bírói gyakorlatnak ezt a szabályt kellene nyíltan követnie. A mai bírói gyakorlat azonban nem ezen szabályt követi, hanem azt, hogy a kétesnek mutatkozó elmeállapot esetén mindig megállapítja azt is, hogy elmebeteg-e a tettes vagy nem, és csak akkor mondja ki a büntethetőséget, ha egyszersmind az elme épségét constatálja. Bármennyire ellenkezők is tehát az általános tudományos elvekkel az, hogy a büntetőjog egy külön fogalommal bírjon az elmebetegségről, mégis contatálni kell, hogy a jelen büntetőjogi gyakorlatban ily külön fogalom kiképződött, és a biróságok Ítéleteiben folyton fel-felmerül. 67
