Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 10. kötet (90-100. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 10. (Budapest, 1894)
Illés Károly: A kétes elmeállapotok orvosi s bírói megítélése [91., 1893]
13 elmezavar, a mely miatt a vádolt egyén akaratának szabad elhatározási képességével nem bírt ? Erre a kérdésre felel a bíróság, és pedig felel a szakértő véleményének alapul vétele, e a többi felmerült körülmények figyelembe vétele mellett. Megtörténhetik tehát, hogy a bíróság olyannak ítéli az elmezavart, a mely még nem zárja ki vádlott akaratának szabad elhatározási képességét, s e szerint beszámítja a cselekményt annak, a kit az orvos elmebetegnek nyilvánított. De hiszen éppen ez a lehetőség az, a mitől sokan visszarettennek, s a miben némelyek a szakértő dezavuálását látják. Mert mégis csak különösnek, s az elmeorvos cserbenhagyásának látszik az, ha a bíróság elitéi oly egyént, a kit a szakértő elmezavartnak mond. Elmebeteg és mégis beszámítható egyén: ez laikus felfogás szerint csaknem képzelhe- tetlen. És mégis így áll a dolog, s ezt az állításomat ismét Salgó tanár úr könyvéből bizonyítom. Megtanultam ebből azt, hogy mit értenek ma az elmeorvosok elmebetegség alatt, s hogy mennyire kiterjesztik e fogalom határait oly területre is, a melyre az a korábbi felfogás szerint ki nem terjedt. Itt vannak például a súlyos elmebetegségek bekezdő stádiumai, midőn a beteg még rendes teendőit végzi és látszólag egészséges ; itt vannak továbbá az úgynevezett alábbhagyások (remissziók) és a szabad időközök (lucida intervalla), melyeket ma az elmeorvosok épp úgy a kóros állapot keretébe soroznak, mint a betegség hevesebb kitörését. Legszembetűnőbb példája ennek a nehézkor, az epilepszia esete. Ezt a betegséget azelőtt az epileptikus görcsökkel szokták azonosítani, holott e jelenség csak egyik nyilvánulása a bajnak. Ma már ki van derítve, hogv a nehézkor egy krónikus, folyton tartó agybántalom, mely periodize és mindig hasonló tünetekben ismétlődő, öntudatlansági rohamokban nyilvánul. A rohamot az úgynevezett pneepileptikus állapot előzi meg, melyben a beteg még nincs teljes öntudatlanságban, de öntudata már el van homályosítva, — a roham bevégződése után pedig a post- epileptikus állapot következik, melyet szintén a zavart, homályos öntudat jellemez. A roham közötti állapotok a szabad időközök (lucida intervalla), melyek alatt a beteg többnyire zavartalanul, az elmebetegség látszata nélkül végezheti teendőit és folytatja 31
