Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 7. kötet (62-71. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 7. (Budapest, 1892)
Lányi Bertalan: A bányamívelési jog önállósága szemben a földtulajdonnal [64., 1891]
Nem vonható kétségbe, hogy a hazai jogászközönség túlnyomó része a bányajog iránt bizonyos idegenkedéssel viseltetik. Hogy ennek daczára arra határoztam el magamat, miszerint előadásom tárgyát a bányajog köréből választom, annak oka abban rejlik, mert bányajogi tanulmányaim során arról győződtem meg, hogy a bányajognak alig van lényegesebb kérdése, mely szoros összefüggésben nem állana a jog általános tanaival, s mert lépten-nyomon azt tapasztaltam, hogy a jogászi felfogás érvényre jutása nélkül a bányajogi problémák sikeresen meg nem oldhatók. Ugyanazért nem indokolt a passzív magatartás, melyet a jogászság a bányajogi reformtörekvésekkel szemben tanúsít; bár másfelől el kell ismernem, hogy a közöny nagyrészt oly körülményekre vezetendő vissza, melyekért a szakközönség jogászi elemeit közvetlen felelősség nem terheli. Az 1523. évi XXXIX. t.-cz. megalkotása óta, midőn a magyar törvényhozás a bányamívelési szabadság elvét enunciálta, a bányászatra vonatkozó jogszabályok forrása idegen talajból fakadt. A jogképzés elvonatott a törvényhozás és törvényalkalmazás illetékes tényezőinek összmüködésétől, s a tényleg életbeléptetett jogszabályok nem bírtak a nemzeti jogfejlődésnek és a hazai viszonyok szükségleteinek megfelelő egységes alkotás jellegével. Az irányadó körök megszokták a bányajogot egyszerűen kamarális tudománynak tekinteni, a mely betölti hivatását, ha eleget tesz az állam fiskalitási érdekeinek. A hazai bányajogi irodalom csekély számú termékei telve vannak a bányászati szakkérdések meg nem emészthető résziéin 63