Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Kern Tivadar: Az örökös felelőssége a hagyatéki terhekért [52., 1890]
11 zőnek levonhatja azon összeget, melylyel csőd esetén kevesebbet kapna. Az összeg, illetve a még meglevő örökségi tárgyak becsértékének megállapításánál a kifogás érvényesítésének időpontja szolgál irányadóul (3110., 2135—2142. §§.). Az örökös kérheti továbbá, hogy a hagyaték elleni végrehajtások a leltár elkészítéséig, de legfölebb az örökség elfogadásától számított 3 hónapig fölfüggesztessenek; s az öröklés megnyíltától számított 2 év alatt kérheti a hitelezők összehívását oly czél- ból, hogy az arányosan kielégítendő hitelezők köre megállapít- tassék (2120., 2143.). A német kritika ezen javaslatokat hevesen támadja. Főleg azt gáncsolja: 1. hogy a hagyaték ellen a hagyományosok és a kötelesrészre jogosítottak is kérhetnek csődöt. Ez elvileg helytelen, mert ezek csak akkor igényelhetnének kielégítést, ha az örökség aktív, de gyakorlatilag veszélyes is, mert arra vezetne, hogy számos hagyaték ellen csőd nyittatik. 2. az Abzugseinrede szükségessé teszi, hogy a hitelezők által indított minden egyes perben megállapíttassék a levonási összeg és e czélból a cselekvő és szenvedő állapot, valamint a hagyatéki tárgyak értéke azon időpontban, midőn a kifogás tétetik: ez óriási költséggel jár, 3. az örökös a convocatio által körülhatárolhatja ugyan a hitelezők körét; de miután az örökséget a törvény erejénél fogva szerzi meg, e védelmi eszköz hatálytalan oly esetben, midőn az illető, hozzájárulása nélkül, t. i. csak annálfogva lesz örökössé, mert az örökséget vissza nem utasította. Áttérünk hazai jogunkra. 1848 előtti, valamint jelenlegi jogunknak azon sarkalatos elve, hogy az örökös a hagyatéki terhekért az örökség erején túl nem felelős, a vagyon „eredetére való tekintetnek természetszerű folyománya. A hagyaték sem az előbbi, sem a mostani örökjog szerint az örökösre nem száll át mint egész, hanem alkatrészeihez képest mint szerzeményt vagy mint ősi, illetve öröklött vagyon. Ősiben nem volt helye a mai értelemben vett végrendeleti, vagy törvényes örökösödésnek. Az ősi vagyon az első szerző ösz- szes ivadékainak tulajdonát képezvén, a mindenkori birtokost nem illette a tulajdoni- és rendelkezési jog. Ő csak haszonélvező volt, s az öröklés meg nem másítható rendje csak ezen haszon- élvezőt jelölte ki. 77
