Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Reichard Zsigmond: A feltételes elítélés [54., 1890]
11 «zélzó törvényhozási kísérletek másfél század óta szakadatlanul folynak, és az ez irányban működő egyesületek folyton működnek, még nem bírtak oda jutni, hogy a rövid idejű szabadság- büntetés egy helyes végrehajtási módját alkalmazásba vették volna. Ennek megfontolása pedig nagyon meggyengíti a Liszt ellen felhozott ellenvetést, mert ha a helyes végrehajtás kérdése még abban a stádiumban sincs, liggy annak egy közel jövőben létrejövetelére a siker kilátásával lehetne utalni, akkor azon ellenvetésnek, hogy a büntetések helyes végrehajtási módját kell behoznunk, nagy súlyt tulajdonítani nem lehet. De a feltételes elítélés intézményét sokkal erősebb érvek támogatják, mint az, hogy a szabadságbüntetés végrehajtásának módja rossz. Ez ugyanis Lisztnek álláspontja, nem pedig azon törvényhozásoké, melyek az intézményt tényleg behozták. Ezt azért kell megjegyeznünk, mert az érvelés, melyet Liszt, ki a feltételes elitélés intézményének tán legactivabb terjesztője, felhoz, az ő nagy tudományos tekintélyénél fogva gyakran úgy tekintetik, mint az intézmény legjobb, ha nem egyedüli indokolása. Hogy mik voltak a törvé nyliozások indokai, azt legjobban magokból, a törvényhozási munkálatokból olvashatjuk ki. A feltételes elítélést behozott két angol törvény elsője azon esetekben hozza be az intézményt, melyekben «a cselekvény oly csekély súlyú, hogy czélszerütlen arra valami büntetést, vagy egyebet, mint névleges büntetést kiszabni».1 A második angol törvény már kiterjeszti a feltételes elítélés terét, és oly esetekben alkalmazza azt, melyekben «a tettes javulása az ő fiatalsága vagy a cselekvény könnyű volta alapján elzárás nélkül elérhetőnek látszik».1 2 A belga törvény behozatalának indoka pedig, mint a bizottsági jelentés mondja, az, «hogy az elzárás az erkölcsi érzés 1 Summ. Jurisd. Act, 1879. 42 & 43. Viet. chap. 49. sect. 16. «If . . . the offence was in the particular case of so trifling a nature that it is inexpedient to inflict any punishment, or any other than nominal punishment ...» 2 Prob, of first Off. Act. 1887. 50 & 51. Viet. chap. 25. «... where the reformation of persons convicted of first offences may, by reason of the offender’s youth or the trivial nature of the offence, be brought about without imprisonment ...» 133
