Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Végh Arthur: Lachaud védőbeszédei [28., 1886]
38 szót fogok Roux-hoz intézni. Ezután fölmentem a beteghez я ismételve azt kérdeztem tőle, hogy megmarad-e vádja mellett? E pillanatban megnyílt az ajtó s a folyosó végén feltűnt a pap, a szentséggel. Roux nem hallgatott többé reám, szemét merőn a papra szegezte, a ki lassan közeledett s a szentséget az ágy szélén rögtönzött oltárra helyezte. Erre így szóltam: Móricz, ime az ünnepélyes pillanat; a készülő szertartás mutatja, hogy ön nem soká fog az élők sorába tartozni. Képes volna-e most is bűnt követni el, szentségtörést, makacsúl vádolni Armand-t, ha ártatlan?» Roux kissé fölemelkedett ágyából, rám nézett, kezét fölemelte s így szólt: «Vizsgáló biró űr, esküszöm az élő Istenre, hogy Armand a gyilkosom s hogy a bűnt oly körülmények közt követte el, a milyeneket megjelöltem...» Az ágy mellé térdeltem s így assisáltam a szertartásnál». Ezzel a jelenettel, a melyről a vizsgáló biró egész áhítattal ügy nyilatkozott, hogy «az nem vígjáték, hanem tragoedia volt, a mi kitörölhetlen nyomokat hagyott mindazok lelkében, a kik jelen valának», — a vizsgálat befejeztetett s Armand az esküdtszék elé állíttatott. A tárgyalást azonban el kellett halasztani, mert a megelőző napon újabb sensationalis esemény történt. Roux Mór — a mint maga beszélte — újabb megtámadásnak volt kitéve. Éjjel ment haza, az utczán valaki orvul rárohant és súlyosan megsebesítette. Ezen újabb eset arra indította Lachaud-t, mint Armand védőjét, hogy lépéseket tegyen a semmítöszéknél, hogy az ügy a montpellier-i esküdtszéktől elvonassék s Armand az aix-i esküdtszék elé állíttassék. Valóban, Montpellier egész lakossága oly izgalomban volt, olyan szenvedélyes két párt alakult, hogy az onnan kikerült esküdtekben nem lett volna meg a kellő higgadtság, a megkivántató függetlenség. Aix-ben is oly fokú volt az érdeklődés, a minő ott soha elő nem fordult. Armandnak két védője volt: Lachaud és Jules Favre. Lachaud ment először tűzbe s oly verve-vel, oly meggyőzőleg beszélt, hogy az elismerést még ellenségei se merték tőle megtagadni. Szembe állította a vádlót és a vádlottat. S míg ezt mint nemes, nagylelkű, közbecsülésben részesülő, bár hirtelen haragú embert tüntette föl; amabban az elvetemült, korhely, álnok szolga visszautasító alakját domborította ki. Jellemzése nem általános körvonalokban за 3
