Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 1. kötet ( 1-12. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 1. (Budapest, 1884)

Dell' Adami Rezső: Igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunk reoja [1., 1880]

30 satyrája. Hitelünket pedig nem azok rontják, kik e satyrát irják, hanem a kik csinálják és fentartják. A hitel reális alapját rontják le, kik reformnak hirdetik azt, hogy majd a mi administrativ közegeinkből közigazgatási bíróságokat állitanak. Azt tartják, hogy jelenlegi bíróságaink sem felelnek meg teljesen hivatásuknak ; de tévednek, ha e részben a haladást és a már elért fölényt az administrativ közegek felett, nagyobb bizalom élvezetét kétségbe vonják. Tudományunk egyik sarktétele, hogy jog és biró válhatlan, szervesen összefüggő, correlativ fogalmak. Ennek elismerésére a laikusokat kényszeríteni kell. Ha nálunk minden megyei főispán jogosultnak tartja magát a »könyvekből kiirt tanokkal« ellenkező élettapasztalatait fel- és túlbecsülni, melyek szerint minden jól van és more patrio javítható, akkor viszont méltán vindikálják jogászaink a döntő szavat a jogreformok dolgában azon régi angol jogi maxima szerint, hogy: »cuilibet in sua arte credendum est.« A jog biró nélkül, a jog politikai hatóság kezében nem jog többé. A változó politika és állandó jog küzdelme a hatalom és erkölcs küzdelme. A küzdelem a jogért küzdelem a jogtalan ellen. Legyen erős az államhatalom, de erős a jogban és a jog által. Az önkény nem emel, hanem csorbít erőt. A ki pedig a jogot a bírótól elválasztja és elveszi, az kontár önkényére bizza és megrontja a jogot és evvel saját erejét megtöri, mert jogtalanná teszi. Lehet mindezt egyesek érdekében kovácsolt phrázisnak, a nagy néptömeget érzéktelen, buta üllőnek mondani, de ezzel nem lehet elvonni egy hajszálnyit sem azon mély emberi jogérzelemből, mely a gazdasági létharcz mellett és fölött a világtörténet folyásának hajtó kereke. Cuilibet in sua arte credendum est. Igaz, hogy bizonyos magas bölcsészeti szempontból e kérdés is, mint az egész parlamentárismus, a probléma felhőalakját ölti magára és kérdezni lehet, hogy a jogalkotó és jogalávetett emberek küzdelme a joghatalomért egyáltalán kibékithető-e és hogy a békés polgárisodásban, a társadalomnak az egyéni egoismustól közszellemü altruismusra haladó fejlődésében, legjobban választa-