Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-29 / 22. szám
Előre Képes Folyóirat Jelenetek az utcán dD Játszanak a gyermekek »«és szalad vele hivatásszerűen a gyógy•Pszertarba. Az egyik még a piszkos Az East Side (magyarul: keleti oldal) valamelyik utcájában lakom. Történetesen utcára nyílik a szobám egyetlen ablaka és egy candy store-be (magyarul. cukorkauzlet) nézek be nap-nap után fölülről. O, ez a kendi sztór. Menynyire kedves bejárója a mi édes gyerekeinknek. Házból leszaladó gyerekeknek, akik hányszor kinyafognak egyegy pennyt minden órában üres tarisznyánkból; az utcán csavargó, lezüllött kisebb-nagyobb gyerekeknek, akik tréfás szükségből keményre gyúrt lapdával verik fejbe a komoly muszájból járó felnőtteket. Úgy törtetnek be ezek a gyerekek a kendi sztórba, mintha lóháton nyargalnának. Az egyik cigarettát vesz, a másik cukrot vagy mindkettőt; olyan is van, aki semmit sem vesz, de velenyargal a többivel és a kendisbácsi egy ferde pillantását fölhasználva—valamihez hozzájut. Azután kinyargalnak ezek az édes gyerekek, ki az utcára és tovább lapdáznak. Közben orronvágnak lapdaveröjükkel, egy gyalogosan haladó embert, aki éppen nem vigyázott; vagy ablakot törnek, a bentlakók nagy rémületére. Ez semmi. A játék folyik tovább. Mi az, egy tülekedő ember orra vagy feje, vagy a fél szeme. Az üvegszem mindent pótol. Egy kicsit boszankodnak az emberek. Hát boszankodjanak. A vérük forrongását nem lehet meggátolni. Meg se korholják. Hát szabad a gyermeket korholni. Ezt a bátor, vakmerő, szent jószágot: a jövő reményét, az utca kedvesen veszedelmes, kacagó haramiáját. Ki merné őt bántani, a kis szerencsétlent, aki még életét is áldozza azokért a rövid percekért,-amit a nagyon rövid gyerekkor Ígér neki. Mert még az sem nagy baj, ha az egyik gyereket ügyetlenül vezetett teherautó üti el egy kicsit — kedves kacagás közben. Betörik a feje, vagy a gumikerék alá kerül. Hát ez is valami? A gyerekeket azért tanítják az iskolában az első mentésre. Gyakorlatra is van szükség. Hát gyakorlatoznak - mentés körül. A gyógyszertár is közei van, ahol a galánd és szatying mellett még kötszereket is lehet kapni. Megragadja négy-öt gyerek az utca mártírját zsebkendőjét is föláldozza. .Azután meg inért legyenek tétlenek épen a mentők. Az orvostanhallgatóknak is taniulniok kell. Hisz olyan tudatlanok. Csak nem engedhetik tudatlanul az emberiségre. A gyereket a gyógyszertárból hordágyon a kocsiba tolják. Hadd vigyék. Van elég az utcán. Ujjé, annyi van. A hol én lakom, abban a házban van legalább nyolcvan. Az ilyen kis ügy pillanatokra szabaddá teszi a kocsi- és gyalogközlekedést, mert valamennyi gyerek kiváncsi a mentésre, meg arra különösen, hogy meghalt-e. fi gyerekek nagyon szeretik a halott gyerekeket, mert szép temetéskocsi viszi őket, meg úgy szeretik nézni, ha a felnőttek szivettépően, fuldokolva zokognak. Azután tovább folyik a játék, a szenteknek, a jövő reményeinek, az apróbb-nagyobb zsiványoknak gondtalanul kacagó kedves játéka. iMilyen szép játékosan, kacagva meghalni. Milyen szép. Hirtelen megunják a lapdajátékot. ' Ott vannak a házak előtt a mélabusan várakozó, megdagadt szemeteskannák, az éhes macskák és kóbor kutyák, meg egynéhány munkakerülő éhes ember élelmiszerraktára. Az egyik gyerek nekimegy. Megragadja és fölborítja az utón. A többi vadindián-kiáltással rohanja meg. Két részre oszolnak játékosan, pajkosan, kacagva. Ó, mily szép a gyermekkacagás. A gyönyörűen rothadó ételhulladékok és sok más hulladék néhány pillanat alatt az ut porában díszeleg. Lerágott csontok, régen elpenészedett zöldségmaradványok, illatosán zöldelő, ijedt csirkebelek, száraz kenyérdarabok, jobb sorsra érdemes piszkos-büdös-rongycafatok meg minden más, egymásba szédülve a nap hevétől, tekintenek szét az utca fényességében. Menésen szép csendélet. Festő ecsetjére érdemes művészi környezet. A kutya, egy dáma meg egy ur. Ott lakom, ahol a tömegember. Most azonban a városnak azon a részén loholok, ahol az úttest tisztább, mint az én — 6 — Az Előre Képes Folyóiratnak irta: KAGZANDER JÓZSEF lakásom. Ue azért mehetünk-jöhetünk mi is azon az utón. Gyalogosan csak mi megyünk, meg a kóbor kutyák. Az emberek és kutyák nemesebb faja automobilokban, meg határokban ülnek. Egyik oldalon jönnek az automobilok, a másikon mennek. Szüntelenül, végtelenül. Időközönként áteresztik a gyalogosokat a nagyranőtt méltóságos rendőrök. Hirtelen átsurranok, nagyon óvatosan. Egy hidegkülsejü, lefüggönyözött ablakig komor palota előtt megáll egy tizenkétcilinderes automobil. A soffőr hirtelen leugrik és fölnyitja a kocsi ajtaját. Először kecses szökdeléssel, majdnefn mosolyogva, francia bulldog ugrik ki belőle legújabb divatü selyemszalagcsokorral a nyakán. Egyenesen egy sarokkövet keres. A francia illemtudás netovábbja. Azután egy hosszú, bambusznádvékony dáma lép ki végtelen kecsességgel. Utána az illatozón. Végül egy előkelőén, európaiasan megöltözött ur lomhán tolja kifelé testét. Fejét cilinder takarja és egyik kezén sárgaszinü selyemkeztyü, a másik kezében sétapálcát szorongat és a fél keztyüt lobogtatja. Nagyon előkelő lehet. Hogyne. Olyanképen a járdára lépni, azzal a grandiózus mozdulattal csak előkelő emberek tudnak. A dáma kisujjával becsönget. A cilinderes ur éppen akkor ér oda, amikor egyenruhás, komor férfi mélyen meghajolva, fölnyitja a kaput. A dáma besurran. Ah, az illat visszamarad. Ó, boldogság. A kutya sarokkövet keres, de a dáma éles füttye megzavarja. A kutya is eltűnik. A férfi, a sárga selyemkeztyüs, európai öltözetű, nagyon előkelő férfi hirtelen megfordul az úttest felé és egy gyors mozdulattal mutatójját orra egyik feléhez szorítja és nagyo tfuj a levegőbe. Azután egy oldalmozdulatot tesz és a másik felét szorítja le. A levegő megtörik a nyomában. Az automobil-labirintusban dirigáló rendőr az éles pattogásra figyelmessé lesz és arrafelé tekint. Mikor a szemek találkoztak, a rendőr illemtudóan szalutál a nagyon előkelő, finom urnák. ---------o--------Kötelesség az, aminek teljesítését az ember másoktól várja, nem pedig amit az ember maga teljesit.
