Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-07-14 / 29. szám
ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT kell lenni; milyen szerencse, hogy véletlenül belebotlottak! Majd lesz hát már malac s hozzá még nem is egy. A malacnak meg anyja. Majd engedd most már a nyomorúság meg lesz a kert is, lehet, hogy már a jövő tavaszon ők turkálnak benne. —* Hátha még a “Csákó” meghozza majd a gyerekhez is a szerencsét? -a Mert az úgy szokott lenni, — ha egyszer aztán valami sikerül; a többi már magától jön. így gondolkoztak Tótosék a szegényes vacsora közben, — ragyogó színekkel festették a jövőt. — Lehet, hogy már jövőre a magunk kertjében terem a káposztának való, — szólt oda az asszonynak boldog, megelégedett hangon Tótos. — Hát eleget törtük magunkat érte — feleié derülten az asszony. Most lett még csak igazán kedves jószág a “Csákó”. Úgy dédelgették, hogy talán a “Csákó” maga is megsokalta; bizonyosan azért zörgette néhanéha olyan hangosan a pergőt. így telt el a nyár Tótoséktól. Remény, várakozás és tervezgetés között, A dolognak még jobban neki feküdtek, mint máskor; szerették volna azt a tiz meddő évet egyszerre helyrehozni. Eközben a “Csákó”-nak is naprólnapra nehezebb lett a járása. Már őszre kezdett hajlani az idő, amikor egy este a “Csákó” a rendesnél későbben döcögött kedvetlenül hazafelé. Tótosék nyugtalanul várták a kis házikó előtt. — Nem kellett volna már kihajtani — szólott az asszony, amint fáradtan elnyúlt az udvaron a “Csákó”. —• Reggel még nem mutatkozott semmi — mondá Tótos; azzal betűszó kolták a beteg állatot az ólba, friss almot szórva alája. Egész éjjel ki- és bejártak, úgy lesték szorongva, hogy nem jönnek-e még a kis csikós jószágok. Ott érte őket a reggel, de még mindig nem volt semmi. Csak nyögött, fúrta magát az alomba a “Csákó”. Tótos levette a nyakáról a pergőt, hogy azzal is könnyítsen a baján. Az asszonynak már sehogysem tetszett a “Csákó” állapota; oda is szólt az urának aggodalmaskodó hangon: — Hallja kend! nekem sehogy sem tetszik ez dolog, ennek a disznónak egyéb baja lehet, — én azt tartom, hogy vagy megütötték, vagy valamit evett... —Hát mit tegyünk vele? — kérdé szorongó hangon Tótos. — Fusson kend valami hozzáértő emberhez, amig nem késő — szólt ide? ges parancsoló hangon az asszony. Tótos felnézett az égre, mintha onnan várná az utasítást, hogy kihez is menjen. Aztán súlyos, iromba léptek? kel neki vágott a falunak, magára hagyva az asszonyt a már alig szuszogó “ Csákó”-val. .Az pedig riadtan, tanácstalanul állott mellette. Simogatta, szólongatta, mit használt az már neki? Egyszer az-j tán, mintha nagyon unná az örökös becézgetést, nagyot rúgott s utána elcsen-* desedett szépen, — ami azt jelentette; hogy most már vége minden földi baj? nak. Az asszony nézte, mint egy eszelős: egészen meghódította a hirtelen jött nagy csapás. Hihetetlennek tetszett neki, hogy a “Csákó” nem mozdul meg többé! És erre a gondolatra keserves sírásra fakadt. Tótos egyedül jött lihegve hazafelé. Mintha fejbe ütötték volna, amint a síró asszonyt meglátta. Úgy szorongatta valami a torkát, a ■hogy a mozdulatlanul fekvő “Csákó”-t végignézte, onnan meg az árván maradt pergőre tévedt a tekintete. — Na ne rijj — szólt nagy nekifohászkodással az asszonynak — attól már úgy sem lesz másképp. Isten adta, Isten elvette!... — Hát éppen ezt kellett? ezt az elföldelje az egyetlen kedves jószágot Éppn most, amikor ide neveltük?.... Nem birunk mi ilyenre szert tenni soha, — siránkozott az asszony kesergő, panaszos hangon. — Hej hej!... sóhajtott Tótos — Ilyen a szegény ember szerencséje... Azzal ásót, lapátot kerített elő, hogy elföldelje az egyetlen kedves jószágot s evvel együtt a szépen kiszínezett jövőt...! — 12 — SPIRITIZMUS. A babonák egyik legbámulatraméltóbb formája az, amelyik még ma is ami kulturvilágunkban csodálatos szerepet játszik, a spiritizmusz, az okkultizmusz, a modern szellemvallás. Ép oly idegenszerü, mint sajnos tény az, hogy még ma is a müveit kulturemberek millióit teljesen uralják ezek a sötét babonák; sőt egyes kiváló természettudósok sem voltak képesek ettől megszabadulni. Számtalan spiritista folyóirat terjeszti ezt a kisértethitet a legmeszebb körökben és a legfinomabb társaságaink sem szégyelik azt, hogy szellemeket idéznek, melyek kovpognak, írnak, tudósításokat közölnek a túlvilágról s. i. t. A spiritista körökben gyakran hivatkoznak arra, hogy tekintélyes természettudósok is hódolnak a babonának. Németországban ezeket bizonyítandó többek között Zöllnert és Fechnert emlegetik Lipcsében, Angliában Wallacet és Crookest Londonban. -Ez -a sajnos körülmény, hogy az ily kiváló fizikusokat és biológusokat tévesztette meg, ezt megmagyarázza részben fantáziájuk túlzottsága és bírálati hiánya, részben a merev dogmák hatalmas befolyása, melyet ferde neveléssel csepegtetnek be már legzsengébb korukban a gyermeki agyba. Külömben is a hires spiritista . előadásoknál Lipcsében, amelyen a fizikusokat Zöllnert, Fechnert és Weber Vilmost a hires bűvész Slade tévesztett meg, ez utóbbinak .Csalása napvilágra került; Sladet magát mint becstelen csalót leleplezték és megbüntették. Mig a többi összes esetekben is, amelyekben a “spiritizmus állítólagos csodáit,” alaposan /íneg lehetett vizsgálni, rendesen kisebb vagy nagyobb finom csalódás volt az eredmény és az u. n. “médiumok” (rendesen nő személyeket), részben mint csalókat leleplezték, részben mint ideges személyeket, szokatlan ingerültségükről ismerték fel. Az állítólagos telepátiájuk (és az “észbeli messzehatások anyagi közvetítés nélkül”) ép úgy nem léteznek, mint a szellemek hangjai, a kísérletek óhajai s. i. t. Ama élénk jellemzéseket, melynek Duprel Károly és más ilyen spiritisták ilyen szellemjelenségekről adnak, a szabad fantázia működésein alapulnak, mely kapcsolatban van a fiziológiai tudás és birálat hiányával. (Haeckel).
