Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-07-14 / 29. szám
ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT könnyebben magam, nem kellett azelőtti napon olyan drasztikus preparálás, mint nekünk. És ez a csoda éppen, ez az érdekes, ezért vallani való a Tas Péter vallomása, ezért tudom én, Tas Péter, úgy érezni Csokonait, mint egy elevent s azért tanulságos ez a példátlan tanulmány-ellenes tanulmány. Ez órákban szoktam én érezni azt, hogy az élet nem rejtély, nem csoda, nem titok, gyermekesen egyszerű. Az élet néznivaló és éreznivaló, mindenben benne van a szépség és a béke s minden fölött vagyunk mi, akik azt érezni tudjuk, képesek vagyunk. Ilyenkor teremtő kedve van az embernek s Csokonainak, Balassa után az első magyar poétának s okvetlenül legelső modern magyarnak és magyar intellektuálisnak, ilyenkor születhettek azok a versei ('hétszáz, nem is hét, szűk esztendőjében a magyar nyelvnek), me-1 •lyeket az ember szeretne ma is ellopni. IV. Egy káprázatosán gazdag fejű, fiatal s máris diadalmas magyar iró, barátom, egyszer, amikor még Budapesten éltem, a zseniről adott magyarázatot. Ma sem tudom, ötlet volt-e, blaszfémia, tragikus meggyőződés, hecc vagy micsoda? Azt bizonyítgatta, hogy a zseni, a géniusz, a kellő időben megérkezett —■ (óvatosan nevezem meg) vérbaj. Tehát valamelyik dédapánk szerencsétlensége nem skrofulaként üt ki rajtunk, hanem — zsenik .leszünk. Minden kutatás szerint Dante korában bem ismerte Európa a szerelemnek « száz percenten felüli pótadóját. Amerikából hozták, indián ajándékképpen Olaszországba francia katonák, — mondja az egyik tudós. A másik Keletre mutat, bár nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy Keletnek, ahol mert nagyon romboló, tehát valószinüleg nagyon fiatal, mi adtuk ezt a betegséget, mi, Európa. így fizettük meg tudniillik a világosságot, mely közmondás szerint Keletről jön s melyet valóban igy szokás megfizetni. Ha ötlet is volt, engem foglalkoztatott a dolog s már akkor mondtam a barátomnak: és az alkohol? Azután tovább töprengtem s valami affélére lyukadtam ki: hogy valóban régi atavisz'tikus mérgek eredménye lehet a zseni. A nyavalyák is úgy halnak meg, mint korszakok, állatfajok és világfelfogások, úgy is születnek. Ki tudja, az ősember micsoda irtózatos nyavalyákat ismerhetett, cipelt testében, de amelye vissza tudnak ütni az utódokban millió évek múlva is. Hanem az alkohol okvetlenül éppen olyan ' végzetes bűne volt az embernek, ez bizonyos, minit a csók, melyet mégse úgy eszközölnek a gerlék, mint mi. Ahogy nőtt a majom vagy micsoda őseinknek szellemi befogadó talentuma, úgy nőtt a félelmük a betegségektől, haláltól, kétségtől és bánattól. Ez vitte az embert a szerelmi raffinement-ok s mesterséges mámorok kigondolására. Ezekből lettek az idegbajok és idegpotenciák; sőt ezekből lesz lassan-lassan a művészet. Ha nem félnék, 'hogy Rousseauba botlom akaratlanul, azt mondanám, — hogy civilizáció az ember-egyedek betegségeinek virulens összetétele, egy Halál-fa, amely virágzik. Mákból, nadragulyából, nem tudom én miből Csinálta az öntudata miatt szenvedő fern» bér az első varázsszert. Bizonyos, hogy a bor későbben jött s ez mintha a szumir-elmélet mellett bizonyítana: akármilyen habarékfajta s félfajta volnánk mi magyarok, régi fajták életei lappanganak bennünk. Mert az erjedt kanca-* tej meséjében nem hiszek s nem hiszem el, hogy görögéknél vagy bolgáréknál rúgtak be először bortól a magyarok. Ámbár egy kutya: a szeszes mámort ismerték, szerették, vadították, hatalmasitották magukat vele jobban, mint mások. Természetesen, hogy a zseni, aki az emberi civilizáció legbolondabb és legszebb virága, attól koldul, aminek létét köszöheti. Máshol más, talán kikutathatatlan, régi mérgek is dolgozhatnak a zseniben s nálunk is talán, ahol a fajok nagyon öszszezagyválódtak. De az alkoholnak elsőbbségi jogának kell lennie nálunk, csatázok voltunk, csatázó fajta s bizony alkohol nélkül nem lehettünk volna, néha-néha, Nubia párducai. Valahány felemelő eseménye van szép, hivatalos, magyar históriánknak, egy filozófiailag képezett borszakértőt szeretnék kihallgatni róluk, felőlük. Csokonai első magyarunk volt, aki az egyén isteni felsöbbségét magyarul érezte s a többit elvégezte az az öröklés, amely fiatalon hajtotta őt fel a Halál elé. Vannak bizonyosságok, amelyek kivülről-belülről állandóan verik az ember mellét. Például, ha azt érzi, sőt tudja az ember, hogy a saját létezése vagy humbug,vagy beteg cáfolata minden fejlődéstörvénynek. Ha Heine kurd vagy albán zsidónak születik, ezen ő okvetlenül segített volna: De képzeljük el, hogy Montaigne a maga idejében magyarnak születik. — Képzeljük el, hogy Csokonai Vitéz Mihály az akkori Moldovában, oláhnak s belsőleg olyannak terem meg, amilyen volt. Ezek gyakoriságok és mégis problémák, napihirek és mégis, titkok és ideje volna már, hogy Lombrosonál és sokféle epigónjainál valaki alaposabban bánion el a zsenivel s az úgynevezett egyéniséggel. Az, amit Madách korszellemnek nevez, úgyis fel van készülve erre a nagy és talán szükséges leszámolásra. El kell következnie annak a boldog kornak, amikor konszolidált! okos társadalomban egyéniségnek, zseninek nem szabad születnie. Ez is Nyugaton fog megtörténni — előbb s mi még sokáig fogunk vendégeket szállitani — nem mondom, hogy okvetlenül csak az Alkohol-hotelnek, de — a Szerencsétlenségnek. Éhez különösen meg, van nekünk minden tehetségünk, rendeltetésünk, átkunk és mindenünk. — Franciaországban már talán csak az auvergne-i zsákhordók vigasztalódnak borral, amikor még nálunk kénytelenek lesznek alkoholt szedni magukba azok is, akik,mint kötelességtudó Atlaszok, emelik vállukon az eget, s az Univerzumot. ŐSEINK HITE. Azt a nagy értéket, melynek még ma is a legszélesebb körökben a vallásos tanításnak tulajdonitanak nemcsak a (visszamaradt kulturállam valláskényszerüsége és ennek az egyháztól való függése határozza meg, hanem még a régi hagyományok súlya is és külömböző fajta “kedélyszükséglet” is. Ezek között különösen az az ájtatos tisztelet van nagy hatással, melylyel a vallásos hagyományok legszélesebb köreiben adóznak “őseink szent vallása” iránt. Az elbeszélések és költemények ezreinek épentartását mint szellemi kincset és mint szent költeményeket dicsérik. •És mégis csak elfogulatlan gondolkozás szükséges a vallás története felől, hogy meggyőződjünk ama hatásos képzetek képtelenségéről. Az uralkodó evangéliumi egyháztan a tizenkilencedik század második felében lényegében egészen más mint az első századbelié és ez megint más, mint a tizennyolcadik századbelié. Az utóbbi meg nagyon kiilömbözik őseink vallásától a tizenhetedik, de még inkább a tizenhatodik században. A reformációt, mely a lenyűgözött észt a pápaság zsarnoksága álól felszabadította, természetesen az utóbbi, mint eretnekséget üldözi; de a pápaság vallása is egy évezreden belül teljesen megváltozott. És mennyire külömbözők a keresztelt keresztények vallása a pogány szülőiétől ! Minden önállóan gondolkozó ember saját, többé-kevésbé “személyes vallását” önmaga alkotja és ez mindig külömbözik az atyjáétól; mert kora egész műveltségének hatása alatt él. Mennél jobban megyünk vissza a művelődéstörténetében, annál inkább látjuk tarthatatlan babonának “őseink hitét”, melynek formái állandóan átalakulnak. ......... (Haeckel)
