Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-06-23 / 26. szám
ELŐRE KÉPES FO LYÓIRAT ját járta, addig az emberiség paradicsomáról álmodott szép dolgokat. Néptelen utcákon csak egy örült bolyongott A fergeteg. Nyargalt az utcákon keresztül, Mikétha ördög ülne hátán, És ángsarkantyut verne oldalába. A háztetőkre ugrott fel dühében, És besüvitett a kéményeken. Aztán a fellegekbe markolt, Rongyokra tépte éles körmeivel, S reszkettek a megrémült csillagok. Ebben a pokoli időben hagyta bérkocsiban egy kegyetlen nő. Hogy ki volt, “koldusnő-e, vagy úri hölgy”, az kétséges, hiszen koromsötét volt az éjszaka. A kocsis, hogy észrevette a gazdag ajándékot, azon tanakodott, hogy adja tovább. “Egy szurtos lebujbán mulatnak még” s annak ajtajába tette a gyereket. Részeg öreg ember botlik bele s felveszi, hogy apja legyen a porontynak, hogy éhen ne pusztuljon. S a félfagyott fölmelegült. Az emlőn, miit szájába vett Amelyből édesen szivá a Keserű életét Csiaik egy napos még s mennyit hánykódott már Mennyit nem fog hánykódni ezután. Ezzel búcsúzik a gyermek első napjától. Másnap az öreg és szomszédasszonya megkeresztelik s mert “tennap” Szilveszter napja volt, Szilveszternek keresztelték hát el. Szomorú, sivár gye'rmekéve gyorsan lepereg: Ott nőtt fel a sötétben A föld alatt a bűnnel, A férgekkel egy tanyán. “Jótevője” koldulásra fogta s “minden csinyjáért adott szép szót és kenyeret neki. De egyszersmind megdöngette, ha egész nap semmit sem lopott.” A pompás nevelőt elszólitotta a véletlen a gyermek mellől és ezzel cseberből-vederbe esett, mert a vénasszony vette magához egy parányit sem nemesebb céllal. Koldult hát szegény. Nagysokára magával vitte egy mogorva ur, akinek elpanaszolta sorsát. És kapott szép uj ruhát régi rongyai helyett és mellé ilyen tanítást: Fiú, e gyermek itt fiam, te öt Nagyságos urfinak hívod, ö lesz parancsolod, S te szót fogadsz neki, ö lesz az ur, te lész a szolga. Ezzel kiszabta teendőjét. Szolgálni mély megalázással, hűséggel az urfit. Tűrni minden szeszélyét, mert oh, hogy is jönne számitásba egy árva kölyök az ur fiával. .És az élet kitűnő ismerésével festi tovább a koldusfiut és az urfit. Látjuk a pajkos, rosszul nevelt gyereket élénk, de nem túlságosan értelmes arcával. Megelevenedik a kis szolga képe is, kedves és mégis szomorú, bánatos vonásaival. És amig az úri gyerek a könyv fölé bámult és nem ment nála a dolog, addig ő alaposan tanult olyan ember vasszorgalmával, aki a betűben istenséget lát. Ilyen életben nőtt Szilveszter. Folytatjuk.) Három költemény. Az ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT-nak Inconnu. MESÉIM. Egy pár szerelmi mesével jövök, Melyeket naponta én magam szövök: Egy barna fej, két fekete szem Első szerelmi történetem. Egy szőke fej, két égkék szem Második szerelmi történetem. Aranysárga hajfürt, két szürke szem Harmadik szerelmi történetem. Mondhatnék még egynéhányat, Többet, sokat, akár százat. De nálam az a nagy baj, kérem, A mese végét el nem érem. Még az egynek nincs is vége, Vágyódom már uj mesére. MIÓTA MEGHALT KEDVESEM. Mondják, hogy még mindig tündérszép a tavasz, Hogy vígan csörgedez a patak kavicsos medrében, Hogy rügyeznek a fák, a bimbók fakadnak És madarak zenélnek az erdők mélyében. De nem nekem, Mióta meghalt kedvesem. Mondják, hogy még mindig balzsamos a szellő, # 7 A nap még mindig szórja izzó lángsugarát, A fii, a fa és a rétek virágja Még mindig ontja bájos illatát, De nem nekem, Mióta meghalt kedvesem. Mondják, hogy még nem halt ki a jókedv, Még nem tűnt el örökre az öröm és remény; Mosolyg a szebb jövő, az élet még ragyog; A sötétséget kell, hogy felváltsa a fény. De nem nekem, Mióta meghalt kedvesem. TEMPI PASSATI. Emlékszel-e még? Hogyne szivem, hogyne. Tavasz harmatjára, Nyári éjjelekre, Ősznek alkonyára, Csillogó telekre? Hova lettek, hova? Tempi passati! Emlékszel-e még? Hogyne szerelmem, hogyne. Égkék szemekre, Bíboros ajkakra, Szőke hajfürtökre, ölelő karokra? Vége, mindnek vége! Tempi passati! Emlékszel-e még? Hogyne lelkem, hogyne. Karcsú termetekre, Erdő magányára, Bánatos könnyekre, Mámoros sétákra? Soha többé, soha! Tempi passati! * Emlékszel-e még? Hogyne vágyam, hogyne. Az élet gyönyörére, Pacsirta dalára, A tündér mesékre, Múlt fiatalságra? Örökre eltűntek, örökre! Tempi passati! — 9 —
