Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-01-06 / 2. szám
nászt senki és semmi. A folytpn csökkenő csapatból végre kiválik a legerősebb, a legsze/bb, följebb szökken, utoléri és egyesül vele egy gyil.kos csókban. Gyilkos, mert pillanatra rá örvénylő suhanással esik vissza a him üres teste, odahagyva királyi szerelmesének az életadó szervvel, a benne nyüzsgő peték millióival egész belsejét. Az pedig haza röpül. A küszöbön várják. Lerágja magáról hasznavehetetlen szerveit halálosan bőkezű szerelmesének, amiket dolgozók 'hordanak messze; s nem őriz meg magában mást, mint a Iliimnek millió magtól hemzsegő spermáját egy külön tartóban, ahonnan minden egyes lerakandó pete elé fog úszni egy csira, hogy vele egyesülve életet zárjon belé, a fajfenntartó nőstények ezer meg ezer apró életét. Kevésre rá, a jövő munkás rabocskái hóhérokká változnak: megkezdődik a garázda, de fegyvertelen, gyönyörű,, erős alkatú, de mihaszna himek lemészárlása. Sokat megölnek, sok sarokba huzódottat kiéheztetnek, egy sem marad közülök életben. Aki kimenekülhet a kasból, azt is visszaveri a küszöbre az esti hideg és éhség. Ott pusztulnak el az éjben. A másnap dologra indulók lesöprik őket a bejárat terraszáról, mint szemetet. A királynő megkezdi most már a nőstény-peték lerakását. ,A mézet rejtő cellákat benépesitoi velük, egyiket a másik után, szótlan, szakadatlan buzgalommal halála pillanatáig. Boldogtalan királynő, napsugaras egyetlen ölelésed ára holtig való szigorú munka. # Minden csak a fajért! Az életet, a szerelmet, a napsugarat, a derűs levegőt, a kényelmet a bizonytalan jövőért ! A faj pedig fejlődik, a jövő biztonsága, a mézszüret nagyobb, a munka, az igényelt hely folyton kevesebb lesz. Sok százados megfigyelés mutatja, hogy haladt a faj. Nem mindig építettek legkevesebb anyagot és helyet igénylő hatszögii cellákat a virágok szeretőiben öröklött ösztön társulásuk alapja, hanem a viszonyok felhasználni tudása. Az éghajlati, talaj-viszonyok, körülmények ép úgy maguk alá hajtják őket, mint minket. Nem is mindig éltek társaságban. Haladt a faj terveiben, eszközeiben. A fejlődés odairányult, hogy mentül tölbb méh mentül több mézet gyűjtsön. Az ezt szolgáló szervek fejlődtek is ki legjobban rajtuk. Maeterlinck világosan látja maga előtt létük célját: fajukat fenntartani, hogy mentül tökéletesebben gyüjthessék a lehető legtöbb mézet. — Hát az ember? Minden fejezete végén ez a kérdés állja útját a gondtalan elábrándozásnak. Feleletet is talál rá: Az embernek az agya a legfejlettebb ! Faját fenntartani, hogy mindig intenzivebb és intenzivebb1 agy-munkára legyen képes, ez az ember feladata. * A méhzsongást lefogja a jelentéktelen lilavirágu bokorra terülő éj szárnya, a könyynek utolsó lapja seppepik meg kezemben, de agyam kitartja a végakkordokat. ... Az értelem művelésében van feladatunk. ... Szegény kis méhek! Miért is nem érthetjük meg őket? Szemük ezer meg ezer apró kis lapját megszámoltuk, de legegyszerűbb indulataikról se tudunk számot adni magunknak. A méheknél így van. Miért?.... A méhek ezt teszik. Miért?.... így megy ez véglenvégig. Dolgoznak, de nem magukért; védik a királynét, de-nem személyéért; megölik a nászröpülés után a hímeket, de nem gyűlöletből; megvédik a fiatal hercegkisasszony-álcákat az anyakirálynő féltékenységétől, de nem szeretetből; aggódva várják, hogy mikor köszönt be az a szerelem a méhkirálynő szivébe, amitől önként fosztják meg magukat. Mi kívánja mindezt igy? “A kas szelleme!” Ebbe a párszóköpenybe burkolja Maeterlinck a sok apró megfejthetetlen kérdésre adható tapogatózó feleletet. Mennyi önfeláldozás, durva igazságosság, szigorú rend, szótlan buzgalom! De talán a méhek nem igy neveznék; nem tudom. Laczkó Géza. Az asszony és a kert. Hatalmas ősz van. Behódolt a kert. A fák mezitlen, mint néma foglyok állnak. Elébeszórván kincseit a nyárnak Most Ítéletre várnak. Vár a kert. Az erdőn fennt még zajlik a csata Lélegzetfojtva hallgat lennt a kert S ime a nyárnak futó csapata Véres zászlót az alkony égre vert. Egy asszony áll a kopasz fák között. Dacosan mint egy elárult vezér Nézi a pirt a barna hegy fölött. Gőgöshalványan, mozdulatlanul. Remeg a kert körötte s egy levél Félve, puhán könnyes szemére hull.------o------Útilapu a talpamon. Darvak, gólyák költöztek először Aztán indult a sok viziszárnyas Törik szélben már a száraz nádas Kopasz fákon látszanak a fészkek. Lám csontos már az országút járni Kocsinyomban a vörös nap fénye Aranyszálat húz a messzeségbe Fénytelen viz tükrözi a partot. Csudálkozva körül-körül nézek: Lám mostan itt vagyok! — Sok emberben most barátot érzek És meghatva szólítom meg őket. És az uccák oly halványak, szépek Mintha már csak emlékeznék rájuk Súlytalanul ingok, ködre lépek — Talán én is megyek nemsokára? BALÁZS BÉLA GONDOLATFOSZLÁNYOK. Az Előre Képes Folyóirat számára irta: dr. Gold S. A nők könnyen összetévesztik a jogot az előjoggal és a szerelmet az előszeretettel. * Valóságos rejtvény a női szív: könnyebb azt eltalálni, mint megtalálni, könnyebb azt elérteni, ,mintsem megérteni. * Egy nőnek válaszában rendesen van egy igen is, egy nem is; férfi legyen a gáton, ki i valódit ki akarja találni! * Kézszoritással kezdődnek az élet regényei és fohásszal végződnek. — 12 —
