Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-01-07 / 1. szám
Nőknek — A férfiakról. FIZETÉSEMELÉS. I — Nos Arthurkám, mit gondol, adnak? — Hm! — mosolygott fölényesen a férj. Hiszen mégcsak az kellene, hogy hogy ne adjanak! Akkor aztán búcsút is mondok a “Kanári madarak behozatalával foglalkozó részvénytársaságnak.” Legalább száz korona javítást várok. — De jó is lesz Arthurkám! — örült az asszony. Akkor persze minden hónapban jut majd valami apróságra. — Miféle apróságra? — érdeklődött fázósan Balázs. — Hát tudja édes Arthurkám, egy kosztümre már égető szükségem volna. Meg egy kalapot is elbírnék. Hogy két három pongyolát kellene csináltatnom, azt nem is akarom fölemlíteni. De egy két szelyembluzt mindenesetre be kell szereznem. A férjnek hirtelen keserű lett a szájaize. — Hát ezek tényleg apróságok. Szóval nyolc-kilencszáz koronára van szükségt ugyebár, hogy beszerezhesse ezt a néhány elengedhetetlenül szükséges csekélységet. — Milyen juvenalisi szatírával mondja m^ga ezt, mintha nem tényleg nagy szűk. ségem volna ezekre a 'holmikra. — 'Sőt, én ezt nagyon is belátom fiacskám és éppen azért ismétlem, hogyha legalább száz korona havonkénti javítást nem kapok, hát otthagyom az egész rabló vállalatot. —Igaza van Arthurkám — mondta a2 asszony. Ez .még novemberben történt. * — Rossz az előérzetem — jegyezte meg egy eléggé enyhe decemberi napon a férj — Balázs Arthur — mikor szeretett hitvese megint szóba hozta egyszer az apróságokát. — Hogyan? — rémüldözött Balázsné. Csak nem akarja ezzel azt mondani, hogy... — Rossz az előérzetem — ismételte ■meg a férj és nagyot sóhajtott. Azt hiszem nem lesz abból száz korona. — Ugyan hová gondol! Magának nem mernek kevesebb javítást adni. Hiszen maga főtisztviselő. — Nem tudom édesem, de rossz az előérzetpm — válaszolta a férj és igyekezett elterelni a beszélgetést erről a témáról. — Na, két hét múlva .meglátjuk — mondotta pár nap múlva az asszony, miközben egy nagyon szánalmas állapotban levő pongyolát öltött magára. A férj ránézett, de mindjárt elfordította a tekintetét. Nem akarta észrevenni a pongyola nem egészen kifogástalan voltát. Az as. :ony hízelegve körülölelte. — Szegényke! Milyen rosszul'esik magának látni, hogy a felesége ilyen pongyolát kénytelen viselni. Igaza van, ne is nézzen rám. Majd szép leszek megint újév után. Sohse bánja ezt a két hetet Arthurkám. Balázs boszankodva kibontakozott az ölelő karok közül. ... Milyen kígyó fogások ezek — gondolta magában. Azután az asszony kedveskedő hangját utánozva, ezt felelte: — Hiszen ami azt illeti maga mindenben úgy néz ki mint egy angyal. De azért csak várjuk meg az újévet. Hátha telik majd egy-két divatos, uj ruhára. Két nappal újév előtt a fiatal asszony sötétszürke, bő vénasszonyos pongyolában fogadta az urát. Ezt már nem lehetett szó nélkül hagyni. — Mi az szivem, maga a nagymama ruháit viseli? kérdezte, magában jó nagyokat mérgelődve, Balázs. — Ne törődjék vele Arthurkám. Föl se vegye. Már mindössze két napról van csak szó. — Mért két napról? dühösködött a férj. Maga talán olyan biztosra veszi azt a fizetésemelést? Akkor • hát kénytelen vagyok fölvilágosítani édesem, hogy az idén senki egyetlen krajcárt sem kap. Ezt már két hét előtt kijelentette a vezérigazgató és kénytelen-kelletlen mindenki belenyugodott. Balázsné sápadtan visszahőkölt. Az ijedt meglepetéstől nem birt szavakat találni. Aztán egyszerre hangosan, keservesen zokogni kezdett. 'A férj most már persze vigasztalta. — No de édes, szép szivem, micsoda gyerekeskedés ez? No ne sirjon már. Hiszen maga ebben a pongyolában is gyönyörű. — Hát mopt juszt is...! Most juszt is megmutatom, hogy én nem fogok igy járni — sikoltotta az asszony és egy szédületesen gyors mozdulattal eltűnt az ura szeme elöl. A másik percben Balázs ámulva felejtette nyitva a száját. A felesége, akin hat hét óta egyetlen rendes ruhadarabot sem látott, egy elegáns, japánszabásu, tangó szinü selyem pongyolában állott előtte, percek kellettek hozzá, mig a férj ki tudta nyögni. — Hát ez mit jelentsen? Az asszony akkor már lecsillapodott. — Ez az egyetlen használható pongyolám, melyet azért őriztem mostanáig mint valami kincsesládát, hogy magát újévre meglepjem vele. Mert én gyöngédlelkü és — 7 — nemesen érző vagyok. De ha magának volt szive, engem egy ilyen kegyetlen rossz hirrel meggyötörni, akkor én sem tartogatok a maga számára. Azt pedig mindenesetre 'tessék tudomásul venni, hogy én magát a leggyávább embernek tartom az egész világon! Más ember bizonyára megfojtotta volna a vezérigazgatóját, ha a felesége a nagymamája pongyoláit kénytelen viselni és ő mégsem ad neki fizetésemelést. De tiszta szívből kívánom is, hog^ ebben az esztendőben egész alaptőkéjét elveszítse a “Kanári madarak behozatalával foglalkozó részvénytársaság.” * Újév-napján Balázs mégis meglepte a feleségét egy selyemblúzzal. — Ha már én nem kapok javitást, legalább maga ne érezze azt szivecském — mondta gyöngéden. De az asszonyban gyanút keltett az ajándék. És föltette magában, hogy majd utána fog járni a dolognak. Mikor az ura délutáni álomra szenderiilt, csöndes, lassú macska mozdulatokkal kihúzta a zsebtárcáját és minden apró jegyzetet a leggondosabban átnézett benne. De sehol semmit sem talált és már épper« abba akarta hagyni a földerítő munkálatot, mikor hirtelen egy gondolata támadt. — Amilyen gazember, még képes reá — mormogta a fogai között, miközben kivett«, a férj szivartárcáját is. Gyors egymásutánban szedte elő a havannákat a himzett lilaselyem bélések közül. Keresett. Kutatott. Sehol semmi. Gondosan visszarakta a két tárcát, miközben mélységes lelki furdalás gyötörte. Bünbánólag állt meg az ura előtt és mikor gondos körültekintés után meggyőződött róla, hogy aiz jóízűen és tiszta nyugodt lelkiismerettel az igazhitiiek álmát alussza, bocsánatkérőleg kulcsolta össze a kezét. — Édes, jó Arthurkám, higyje el én mélységesen mstellem, hogy egyetlen percig is képes voltam kételkedni benne. Igaz mély szégyenérzettel bűnbánó könnyet törölt el a szemében, mialatt az alvást színlelő Balázs nagy erőfeszítéssel fojtotta vissza a feltörni készülő kacagását. ... Jó, jó kis bestia, gondolta magában és jókedvűen emlékezett reá, milyen okos dolog volt a fizetésemelésről szóló levelet egyelőre a hivatali íróasztala fiókjában hagyni. Á. K. ÉHHHHHHI
