Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-01-28 / 4. szám
A pincérleány. Irta: RÉVÉSZ BÉLA. A hahotázó emberek körülfogták a pincérleányt és ütögették az arcát, a nyakát, a csípőjét, de a mozdulatuk azért nem volt szigorú, sőt alázatos, simogató. A leány nagy testével rádült a barátaira, izmos karjaival átölelte három-négy ember nyakát és itt az asztal körül most csönd támadt, csak a leány kacagott. Egy öreg ember guggolva helyet fúrt magának a lumpok között. A részeg emberek szelíden, reszkető gesztusokkal simogatták a leányt, néhányan megmarkolták és nyomkodták a karjait, a nyakát. A pincérleány csak állt mozdulatlanul, türelmesen a férfiak között, olyan volt a néma percekben, mint egy engedelmes, lomha tehén. A pincér uj borokat hozott s odasugta a pincérleánynak: — Erzsiké kisasszony, már tizenöt üveg... — Várjon csak, lesz még több is... Erzsi rákacsintott a pincérre a ki titkos mosollyal bontogatta a borosüvegeket. A lumpok leültek az asztal köré, két öreg korhely Erzsi mellé telepedett, egy virágos, hetyke bajuszu legény a pincérleány háta mögé ült és szorgalmasan rá-ráfujt Erzsi kövér nyakára. A pincérleány bort öntött a poharakba, a társaság koccintott. Erzsi, a mikor ölelésre emelte a karját, palástolt mozdulatokkal a fejéhez nyúlt és simogatta, dörzsölte a homlokát. A mámor már marokra fogta az agy velejét, fájdalmak nyilaltak a fejében és megvonaglott az arca, a mikor a poharat a szájához emelte. A sok bor, a mit az éjszaka megivott, elöntötte a gyomrát és émelyedett a nehéz italok szagától. Egy vékony, szőke fiatal ember ült mellette, ellágyult és vizes, kék szemeivel hosszan nézett Erzsire. A szőke ember bamba csodálkozása meghökkentette a leányt. Téli és forró volt az éjszaka, lányok, férfiak barátkozását fütötték az italok és a hajnal felé érkezőben langyos volt már a vastag levegő is, mely bujtogató, puha öleléssel ráborult a mulatókra. A szőke fiatalember lesütötte a szemét, sovány kezeivel megkereste Erzsi kezeit és fakó arca belevörösödött a hirtelen vallomásba: — Erzsiké nekem nem szabad szeretnem. .. A pincérleány részeg eszét megütötte a vallomás, felnevetett és csufolódott: • — Már mért ne?... Erzsi kaszált a kezeivel és hessegette a dereka körül tolakodó, fonódó férfikarokat s átkarolta a szőke ember nyakát: — Hát maga is csináljon úgy, mint a Ibarátai... Az asztalok körül, a fülkékben tornyosodott a lumpos élet, a zene belezugott az örvényes zajba, melynek hullámaiból kiszakadt egy-egy goromba röhej, sikoltás. A szőke', legény roskadtan ült a forró sátorban, Erzsi izmos karjai alatt és a pincérleány biztatta: — Na igy-.- na igy... igy szeressen ... A részeg ember sírva fakadt, keskeny fejét ráejtette a pincérleány párnás mellére és hápogott, gagyogott: — Hagyjon, hagyjon... nekem nem szabad... és nem tudok szeretni... Az asztal körül szilajodott a mulatság. A társaság koccintott, a lumpok poharukkal köszöntötték Erzsit. Erzsi már szükölt, félt az italtól, a gyomra öklendezett az érzéstől, hogy megint innia kell, de nótázni kezdett és a bolond dal egy-egy lejtőjén megállóit és ivott. A teste megborzongott, érezte, hogy a torka összeszorul, a gyomrát vad fájdalmak nyilazták, verejték gyöngyözött a homlokán... Tüzesedett a levegő, dohos parfüme-illatok úsztak a füstfelhökben, nyugtalankodó férfiak és viháncoló nők a pamlagokon birkóztak, ölrementek, összefonódtak, táncos párokat a cigányok forgattak és a néger nótáktól a köszvényes lábúak is legénykedtek, kavargóit, szineskedett minden, a mulatóhelyiség lázas arcára fakón rátüztek a rezgő gázlángok, a leányok már kitágult szemekkel néztek a pislogó férfiakra és a mikor nevettek, fehér fogsorukat megcsattogtatták. Erzsi megadva magát, megült a helyén és hagyta, hogy a részeg emberek szerelmükkel fbántsák. Ittak és falták a leányt. Erzsi kábultan tűrte, hogy az emberek körülgyürüzzék és kúsztak a nyakán, emelgették a karjait, nyílt förtelemmel keresték a cipőit. A szőke ember, miután ki tudta mondani szégyenét, életének minden titkával megajándékozta a leányt. Belehajolt Erzsi arcába és elsuttogta szenvedéseit, könnyes elérzékenykedéssel beszélt a vágyakról, a mik a megalázás útjaira vitték mindi1- a fé— 13 — leiméről, ha leánynyal kerül össze s az keresi benne a férfit, vakmerő álmairól, a mely után szégyen és pokol az ébredés. A részegség megejtő éjszakáján Erzsi elszomorodva hallgatta a nyomorék vallomásait. A brutális őszinteség rázuhogott a fejére és elmosott az eszéből mindent, a mi óvatosság, a mi rátartás, a mi titok. Eleinte még nevetett és csufolódott, de aztán álmélkodott és lassanként kigördült az ő szivéből is az őszinteség. — Látja nekem is van titkom... de ne mondja el senkinek. Nem vagyok én olyan rossz leány... tudja mit csinálok én... Gyűjtöm a pénzt, a mit itt megkeresek, beteszem a takarékba, még egy félév, addig itt maradok, aztán minden máskép lesz... Kávémérést nyitok... — Hess!... A két vallomásos ember széjjelrebbent, körülöttük vigyorgó áibrázattal toporzékoltak a tivornyázók és egy öreg, fehérszakállas lump villámgyors íveléssel fölborította a boros üvegeket. Erzsi megingott, mikor felugrott a helyéről, de nem esett el, az öreg korhely leguggolt és elkapta az elázott leány lábait. A részeg emberek röhögve állták körül az asztalt és roppantul tetszett nekik, hogy a borok áradó sebességgel borítják el a márványasztalt. Dobogtak a lábukkal és szilaj üvöltéssel üdvözölték az italt, mely bőségesen csurgóit le a földre. Egy hájas, piros ember nekidült az asztalnak és úgy csurgatta szájába a bort, a többiek pedig hadonásztak a kezükkel és belé-belényomkodták a korhely fejét a folydogáló italba. A makacs lump ümmögött, hátrarugott, de csucsoritgatta a száját és ivott, szürcsölt az asztalról megrendithetetlen nyuga’ommal. Odakünn már derengett, uj bort hozattak. A pincér Erzsihez hajolt: — Harminc üveg: A pincérleány beleröhögött a pincér arcába és kigyulladt véres szemeit rámeresztette, azután, mint a döntött fa, eldőlt és belebukott a korhely aggastyán ölébe. A vén lump dajkáló ringatásra emelgette a lábait. Dörmögött, dalolgatott, fehér szakálla söpörte Erzsi arcát: — Csicsijja, babujja... aludjál babuska.. . Az öreg héjjá zsebében terítve volt a zsákmány.
