Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-01-14 / 2. szám

. A munkássajtó legszebb hivatása és munkájának eredménye abban nyilvá­nul, hogy nemcsak nyújtja az anyagot az ismeretszerzésre, nemcsak szug­­gesztive felvilágosit, hanem gondol­kodásra készteti olvasóit, sarkallja, inspirálja őket arra, hogy saját gondo­lataiknak, megfigyeléseiknek formát adjanak, azokat közöljék másokkal is. Amikor szociális, tudományos igaz­ságokat közlünk cikkeinkben mindig az a remény lelkesít bennünket, hogy ezeket a helyes fogalmakat olvasóink nemcsak elolvassák, hanem meg is ér­tik s amikor Írott bizonyítékot ka­punk erre nézve, csak emelkedik mun­kakedvünk — még többet, még mé­lyebbet nyújtani. Egy levelet közlünk itt egy elvtársnőnktől, egy proletár anyától, aki a maga tehetsége és tudá­sa szerint hozzászól “Modern nő” cí­mű rovatunk szellemi tartalmához; bírálatot mond a kapitalisztikus gyer­meknevelésről s ajánlatot tesz üdvös és jó újításokra nézve. De beszéljen helyettünk maga a le­vélíró. A maga egészében adjuk a le­velet, minden lényegei változtatás nélkül, csupán egy kevés stiláris simí­tást végeztük el rajta. Gary, Ind. 16—12—26. Tisztelt Szerkesztő Elvtárs! Régi tervem, öntől némi felvilágosítást kérni, olyan dologról, amivel nem vagyok teljesen tisztában, hogy népiesen fejezzem ki magam: Én, s mi mindannyian asszo­nyok, kiket a család, a proletár nyomorú­ság apró ezer gondjai lenyűgözve tarta­nak, s a világból, az életből csak a szen­vedést, a mindennapi robotot s az élettel való örökös viaskodást a kenyérért ismer­jük, — helyénvalónak tartanám megkér­dezni önt, hogyan irtsuk, gyomláljuk azt a sok gazt, dudvát, amit a mai társadalom eszközei, a kapitalizmus megfizetett rab­szolgái: a tanítók — ültetnek napról-napra a kis proletárjaink ártatlan, zsenge gyer­mek-leikébe? A gyermekem haza jőve az iskolából, képzeletében él az oly színesen lerajzolt Jézus, Santa Claus s-tb. s a kitett (hagyományos) cipők ajándékkali megteli­­tésének a meséje; a gyermek kedélye csa­­jongó színekkel tele, s vétek lenne már is íz illúzióit lerombolni s -tudtára adni, — unit talán meg sem értene — hogy ne íigyj semminek fiam, ez mind komédia, izemfényvesztés, mind a papok, tanítók naszlagja: az Isten, a kapitalizmus; hisv háború borzalmai eléggé mutatják, med­­lig ér egész hatalma? Az én gyönge toliam képtelen leirni nindazt, amit a bensőm oly igazán érez, nem is tudom azt a gyermek érzékeny, yönge agyának megfelelőleg leadni, hogy azt a gyermeki agy beszivja, s épp úgy hidje el a szociális igazságok tanát, amely lerombolni lesz hivatva ezt a rettenetes, rodhadt társadalmi rendszert, mint amily meggyőződéssel hiszi, amit a tanítója vét­kesen beszuggerál a gyönge agyába, szi­vébe.. . Most aztán kinek higyjen a gyerm Második nevelőjének hisz a gyermek, mert szellemi táplálékát a tanító lenne hivatva beleplántálni, agyába vésni. Haza jön az iskolából, az álmok, színek, mesék világá­ból, s bizony itthon, a száraz próza s a ke­­kényért folyó harc fogadja s keserű igaz­ságok egész özönét hallja. Most aztán mondja tisztelt szerkesztő elvtársam, milye-n irányt kap az ilyen gyermek neve­lése? Amjt az iskolában hall — és a mi kis lelkivilágát oly örömmel tölti el, amint haza ér és nekem elmondja: kíméletlenül lerombolom képeit, hisz vétek ilyen osto­baságokat, bibliai jelenéseket leikébe be­vésődni hagyni s a való igazat elhomályo­sítani általa. Volna egy ajánlatom, illetve egy kérel­mem: — Én azt szeretném — s azt hiszem általában mindazok, kik egy kissé törőd­nek gyermekeik lelkületével, nevelésével, és azokat megfigyelték és láthatták, hogy azok mily fogékonyak minden legkisebb olvasmány iránt — s ezért helyénvalónak tartanám az “Előre Képes Folyóirat”-ban egy rovatot nyitni a gyermekeknek -cim­­mel, hol könnyen el lehetne térni a gyer­­•mekmesék szokásos, lehetetlen kakas-lábon forgó várak stb. helytelen irányától s egy a kezdő gyermeki elméknek|megfelelő szociá­lis igazságokat tartalmazó apró, kis novel­lákat közölni, amiből a gyermek — korá­val fejlődve — megismerné a mi nagy küz­delmünk lényegét a mai rend ellen. Talán értelmetlen asszonyi fecsegésnek minősiti ezt t. szerkesztő elvtárs, de nem várhat tőlünk, apró gondokkal körülvett, rabszol­ga anyáktól különbet. Alkalmasnak találnám a Folyóiratban egy rovatot nyitni “Asszonyoknak” cím­mel, mert igen sokan vannak, kik nem tudják ennek alapját, jsöft Ineheztelnek, amiért talán a férj néha estért a szervezeti helyiségben tölti. Ha asszonyaink némileg informálva lennének ezen magasztos szo­ciális hivatás mibenléte felől, amit egy szicialistának végezni kell, más szemüve­gen néznék mozgalmunkat. Higyje el t. szerkesztő elvtárs, nagyon sok asszony, kinek férje él az eszmének, gyűlölettel nézi férje mozgalmait, tanulá­sait, sőt nem egy vissza is tartja a férjét, s az előbbre valónak tartva házi békéjét, — otthon marad s nem vesz részt a mun­kában. Azt hiszem, egyszerű szavakkal na­gyon sok munkás proletár asszonyt meg lehetne győzni, s ha a nő kételyei eloszla­­nak, úgy egy századdal előbbre viszik a mozgalmat, legyőzik a most áthidalhatat­lannak vélt ellentéteket a családban feleség és férj között, mert csakis a nő van hivat­va a gyermek lelket helyes irányba terelni s ha gyermekeink leikéből kiirtjuk a mé­telyt, — hisz az álom úgy is keserű fel­ébredéssel jár — úgy bátran, büszkén, egész munkát végezve tömöritjük gyerme­keinket és sorakoztatjuk őket a küzdők táborába, azon zászló alá. amelynek ki­bontott szárnyain napsugárban megfür­­dött betűkkel az az örök igazság ragyog: “Világ proletárjai egyesüljetek!” Vagyok t. szerkesztő elvtárs hive, tisztelettel: Mrs. Joseph Books 1009 Roosevelt Ave., Gary, Ind. ❖ Ez a levél maga helyett beszél. Csak annyit jegyezhetünk meg —- ami egy egyszerű munkásasszony pedagó­giai járatlanságának róható föl — hogy az elmondottak egy részével -nem értünk egyet. Azok az állítások, amelyek a gyermek leikébe plántált téves illúziókra vonatkoznak s amelye­ket “kíméletlenül lerombolom”-ipal akar elvtársnő elintézni, nem állhat­nak meg. Kíméletlenül semmit sem szabad a gyermek lelkében lerombol­ni! Még a téves illúziókat sem. A gyermek öntudata lassan fejlődik s képzelete, érzései oda vannak láncolva ama benyomásokhoz, amiket zsenge korban szerzett az otthon, az iskola és a játszótéren. Avatatlan és durva kéz­zel belenyúlni a fehér lapra — a gyer­mek lelki világába — botorság és ve­szedelmes. Van annak más és helye­sebb módja: a gyermek értelmi képes­ségéhez mért felvilágosítás! Ugyan­azokat az eszközöket, amiket a kapi­talista társadalom tanitója használ a nevelésnél, használja a proletár szülő és nevelő is. Csakhogy nem kell min­dent részrehajlóan kiszínezni, nem kell a sötét foltokat selyemfátyollal letakarni, amint azt polgáremberek, hazafias és vallásos intézmények te­szik, hanem le kell a dolgok fölsziné­­ről rántani a leplet: az igazságot kell szimbolizálni a gyermeki képzelet előtt. liehet biz ezt cselekedni, nagyon egyszerű és hálás dolog ez — a prole­­táriátus szempontjából; de nem akar­ják ezt a tőkés osztály tanitó szervei. — Ha én azt tanítom, hogy nemes dolog az emberszeretet, a gyöngék és szegények istápolása, támogatása, de megmondom, megmutatom gyerme­kemnek, hogy nézd: nem azért kell szeretned embertáraidat, mert az is­ten parancsolta, hanem azért, mert te is ember vagy s magadat becsülöd meg, ha szereted embertársaidat, — fi —

Next

/
Oldalképek
Tartalom