Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-18 / 11. szám
minden körülírásnál vagy magyarázatnál jobban megismerhetni az ő fogalmazásukból az elmélet lényeges pontjait. Két hires fogalmazása van a történelmi materializmusnak. Az egyik: Marx Zur Kritik der politischen Öconomic (A közgazdaságtan bírálatához) előszavában olvasható, a hol nemcsak magát az elméletet foglalta össze Marx tömör, kristálytiszta gondolatokba, hanem azt is elmondja, hogy a gyakorlati, politikai életnek milyen eseményei következtéiben jutott erre az elméletre. A másik, amely itt alább következik, Eugelsnek kis iratában: “Die Entwickelung des Socializmus von der Utopie zur Wissenschaft” (Hogyan fejlődött a szocializmus utópiából tudománnyá) II. fej. élén olvasható: “A történelemnek materialista fölfogása azon alapszik, hogy minden társadalmi berendezésnek a termelés és ezen túl a termelt javak kicserélése az alapja. Hogy a történelemben szereplő minden társadalomban a termelt javak eloszlását s a társadalomnak ennék nyomában járó rendekre vagy osztályokra való tagolódását az szabályozza, hogy mit és mi módon termelnek és miképen cserélik ki a termelt javakat. Ehhez képest a társadalmi átalakulásoknak és politikai változásoknak végső okait nem az emberi koponyákban, az örök igazság és igazságosság felismerésének terjedésében kell keresni, hanem a termelési és cseremódok megváltozásában; tehát nem az illető korok bölcsészetében, hanem gazdaságában. Annak kezdődő fölismerése, hogy a fönnálló társadalmi intézmények oktalanok és igazságtalanok, hogy ami hajdan észszerű volt, az most esztelen, ami jótékony volt, az ártalmas; mindez csak annak a jele, hogy a termelés módjában és a csereviszonyokban észrevétlenül bár, de olyan változások mentek végbe, amelyek nincsenek összhangban a régebbi gazdasági viszonyokhoz idomult társadalmi renddel. Ebből következik az is, hogy a létrejött visszásságok megszüntetésére alkalmas eszközöknek többé-kevfésbé kifejlődött alakban szükségképen meg kell lenniük a megváltozott termelési föltélekben. Ezeket az eszközöket az emberi fej segítségével fölfedezni kell a termelésnek meglévő anyagi tényei- Iben.” Hogy egy példával megvilágítsuk ezt a tanítást: a középkorban az ipari termelésnek szinte kizárólagos uralkodó formája a kisipari és házi ipari termelés volt. E kicsiny termelési erőket könnyű volt szervezni és a szervezés javára is vált az iparnak. Ezért vált ki az ipari termelés ezen szükségleteinek megfelelő társadalmi forma: céhrendszer. Azonban a gazdasági élet nagy átalakulásai, hatalmas, uj termelő erőknek keletkezése1 szűkké tette ezeket a társadalmi formákat. A céhrendszer, amely hajdan elősegítő je volt a termelésnek, most gátjává, akadályozójává lett. A gazdasági erők szétfeszítették ezt a formát és igy foglalta el helyét a szabad versenyen alapuló gazdasági rend. Ennél és evvel ugyanaz a folyamat ismétlődött, mint a céhrendszerrel. A szabad versenyen alapuló gazdasági rend egy ideig hatalmas emelője volt a termelésnek. A javak óriási megnövekedése, a termelési erő bámulatos megnagyobbodása volt következménye. A technika fejlődéséből megint uj, az eddigieknél is hatalmasabb termelési erők állottak elő, amely a korlátlan, szabad verseny társadalmi berendezése mellett nem tudnak érvényesülni. Ezek a nagy gazdasági erők újból szétvetik a régi formákat s a trösztök, kartellek stb. formájában az egyik oldalon, a munkásosztály szervezkedésében a másik oldalon kiképzik magukból az uj gazdasági átalakulást melynek rengeteg velejárója, kísérője van. Átalakulnak első sorban a politikai intézményeik és viszonyok. A törvényekben is kifejezésre jut a gazdasági éleit uj rendje. De ott van a nyoma, mint már említettem, a vallásban, erkölcstelen és művészetben is. Az emberek nem is idézik elő ezeket a változásokat, akarva, szándékosan, öntudatosan, hanem ellenkezőleg, követik őket, idomulnak, alkalmazkodnak hozzájuk. Ezek a formák, modellek, amelyekbe beleöntik a társadalmi élet folyékony anyagát. Ezek a változások az alapvető, meghatározó, útmutató tények. Ezek az okok. A többi, ehhez mérten, okozat következmény. * A történelmi materializmus leglényegesebb tanítása: keresni és megállapítani a gazdasági fejlődés irányát és aztán ehhez szabni céljainkat, társadalmi ideáljainkat. A történelmi materializmus összes hivatott képviselői mindenkor azt tartották, (hogy az még nem a társadalomnak teljes elmélete, hanem csak módszer —- materiális módszer — a társadalmi jelenségek megmagyarázására. Mig más, idealisztikus rendszerek többnyire az egyének lelki életének bone/oljgafásába merülnek, addig a történelmi materializmus egyéncsoportok — az osztályok — öntudatos köizremüködéséniek tényét és törvényeit kutatja. Minthogy idáig jutottunk vázlatos fejtegetésünkben, hogy már megértjük, mit kutat a történelmi materializmus és hogyan, — időszerű, hogy az osztályok közt folyó harcról szóljunk. Természetes, hogy az előadás keretében nem célom a társadalmi -osztályharcok rendszeres történetét ismertet— 3 — ni, csak vázlatosan ki akarok térni előadásom másik részére: a modern proletariátus osztályharcára. Az osztályharc! Ez a szó, amely a szentimentális lelkekben a legnagyobb izgalmat okozza. Ez zúdította a modern munkásmozgalomra a “hazafias” haragnak és megvetésnek az “emberbaráti” panasznak és sajnálkozásnak legtöbb kitörését. Az osztályharc az ő szemükben rosszabb a háborúnál, megvetendőbb a hazaárulásnál! Az osztályharc nem a spontán kitört és gyorsan lezajló polgárháború, hanem tudatos gondossággal szított, állandósított testvérimre. Némiely ellenségei mindent megbocsátanak a ' marxizmusnak, csak az osztályharc tételét soha. Nem veszik észre, hogy már a burzsoázia történetéről — Mignet, Guirot, Thirry, Niebahr — látták, hogy az egész francia forradalom nem volt egyéb, mint fináléja egy osztály — a polgárság — törekvéseinek, hogy a társadalmi rendet a maga érdekének megfeleláően átalakítsa. Ez pedig az osztályharc. Marx és Engels az osztályharc jelenségét szervesen beillesztették»a társadalmi fejlődés mechanikájába. A szocializmus szempontjából még fontosabb, hogy ezzel szilárd alapot adtak a modern szocialista .mozgalomnak. Föntebb már érintettem, hogy a történelmi materializmus vizsgáló módszerével a társadalmi élet fejlődésében kihámozhatjuk az osztályok gazdasági érdekellentéteit s ezekből az ellentétekből folyó összeütközések —, amelyek állandóan vannak — teszik tulajdonképpen az osztályharcot. Ha a harc öntudatos felismerésen épül, akkor öntudatos osztályharc, ilyen a modern proletár munkásmozgalom. Lássuk mi ennek az osztálybarenak a szerepe és jelentősége? A szerepe rövidesen az, hogy az elnyomott dolgozó milliók ennek a révén csikarhassák ki mindazt, amit eloroznak tőlük a herék és a folytonos küzdelemben egybeforrva egymással, elősegítsék megteremteni a munka társadalmát, a melynek megteremtője csakis és kizárólag a munkásosztály maga lehet. Az osztályellentét felismerése, annak kiélesedése s a közös érdek, amely az egyenként és közösen kizsákmányolt munkástömegeket szorosan egybefŰzi, természetszerűleg az összetartozandóságot, a szolidaritást teremti meg, amely a munkásmozgalom éltető léiké. Az osztályharc, minthogy a kapitalizmus kiélesiti az <osztályellentéteket — megteremti a munkások közt a szolidaritást. Ez egyik elsőrendű jelentősége. A szocializmus, mely tudományos megállapitója az osztályküzdelemnek ^i mmhhms d
