Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-03-11 / 10. szám

mas nyugalmával és szélességével, kik csak azért írnak, hogy írjanak és azért bizonyítanak, hogy igazuk legyen. Még ott is, hol Marx a legnyugodtabban ad elő, andante majestuoso, mint például a “Zur Kritik der politischen Oekonomie” előszavában és a “Kapital” egyes fejeze­teiben, hol a szociális fejlődés nagy alap­törvényeit tárja föl, belső izgatottság hatja át előadását. Marx teljesen tisztá­ban van alkotása horderejével, tudja, hogy az emberiség sorsát tárja föl, adja elő és egyszersmint befolyásolja. Mily más Marx előadásának tempója ott, ahol eseményeket rajzol. Itt minden személyes élménynyé lesz. Amint az események előresietnek, úgy az előadásN is, mely ennek következtében az olvasót önkénytelenül magával viszi. Leghatalmasabb azonban Marx akkor, midőn harag uralkodik rajta, vagy midőn messzejáró tekintetét a jövőbe veti. Még sohasem bélyegeztek meg egy gyalázatos tettet élesebben és hatalmasabban, mint Sutherland hercegnőjének hirhedt kisajá­tításait (Clearing of Estates). (Kapital Band I, 5. Auflage, 694. és következő ol­dalakon.) A modern földbirtok genezisé­nek rajza mellé méltóan sorakozik az “ipari kapitalisták genezise” fejezet kese­rű gunyja. Ilyen helyeken Marx teljes allegroban viharzik, ez az allegro furioso lesz, midőn a nagy végküzdelemről beszél, mint a kommunista kiáltvány utolsó fejezetében vagy a “Geschichtliche Tendenz der ka­pitalistischen Akkumulation” fejezetének hires bekezdésében (Kapital Band I, 728. oldal), mely azzal a minden kapitalistá­nak rémesen fülébe dörgő mondattal vég­ződik: Die Expropriateurs werden ex­propriiert. A kisajátítók kisajátittatnak. Szólani kellene még Marx írásmódjáról, az úgynevezett stílusról. Ezt elemezni alig lehetséges. Mert épp úgy, amint Marx a tárgygyal, az előadás­sal a tempót változtatja, épp úgy Írásmód­ját is. Ha valamely gazdasági vagy szo­ciális problémát elemez, akkor írása rövid, szabatos, egyenes vonalú, minden diszités nélkül tisztán tárgyi. Más esetben ismét néha túlérett bőségig fejlődik ki. Ily eset­ben egy és ugyanazon dologra a legkü­lönbözőbb kifejezéseket találja. És emel­lett hacsak lehetséges, kerül minden el­vontat. Mig kortársai örökké abstrakció körül forognak, Marxnál minden eszme, minden abstrakció azonnal reális, testi formát ölt. És minthogy képei mindig gondolkodá­sa megtestesítői és gondolkodása dialekti­kus, képei is azok. Nem hétköznapi anti­­thesisek, szójátékok, hanem reális ellenté­tesség, mely a dialektikus gondolkodási folyamatot testesíti meg. Ha Marx ebben nem csak a modern stílus előfutárja, hanem már is modern, úgy a nyelv hangszerelésében is. Marxot nem olvasni kell, hanem han­gosan olvasni. Minden költő kortársát, mint Freiligrath, Hervegh és a “Junge Deutschland”, valamint Rückert, Uhland, Anastasius Grün verseit vagy hangtalanul kell olvasni, vagy szavalni. A zenei nem verseikből tör ki, azt kívülről kell ver­seikbe vinni. Ebben is mester Marx, nél­­— küle és Wagner nélkül nem lehet elkép­zelni Nietzsche nyelvét. * Mehring, a Lessing-legenda szerzője, a történelmi materializmus kitűnő ismerője, egyszer el akarta vitatni Marxtól a mű­vésziességet. “Ihm fehlte der schöpfe­rische Genius des Dichters, der eine Welt aus dem Nichts schafft. Er besass nur so­viel an künstlerischen Gaben, wie zur vollendeten Kraft eines grossen Eroberers auf wirthschaftlichem Felde gehört.” Én nem hiszem, hogy semmiből világot lehet alkotni. Még az “alkotó fantázia” is csak meglevőt használhat föl. Alkotása csak a meglévő ujjáalkotása újféle kom­bináció által az éppen meglévő szellemi “fölépitmény”-en belül. És Marx - csak­nem tovább ment minden költöteremtő géniuszának természetadta korlátain. Marx volt az, ki az egész világ prole­tárjait megteremtette. Mikor még csak Angliában voltak proletárok, ő volt az, ki kis jelekből és halvány sejtelmekből a szocializmus világát alkotta meg, melyet azóta közülünk mindenki lát, óhajt és a jövő valóságának hisz. Marx a 19. század legnagyobb alkotó géniusza! Wagner a burzsoá-kapitalizmust teste­sítette meg művészileg, Nitzsche az őrü­lésig végiggondolta, Marx túlhaladt rajta és romjain egy uj emberiséget alkotott, ö volt a leghatalmasabb e művészi hár­mas csillagzatban. Dénes József. A tervek. '— Mily szép lenne — gondolta magá­ban, elhagyott, nagy parkban sétlgatva — ha egy szép este nagy, zöld gyeppel és szökőkutakkal szemben egy palota már­ványlépcsőin leszállana ő pompás, diszes báli ruhában. Mert olyan, mint egy her­cegnő természetesen! Tovább ment és valamelyik utcában megállóit egy képkereskedés kirakata előtt. Egy tropikus vidéket ábrázoló metszetre akadt és elábrándozott: — Nem! Mégsem palotában szeretnérx drága életedet! Mi nem éreznők ott ma­gunkat otthon! Arannyal berakott falak közé nem tudom arcodat elképzelni! Pa­loták ünnepélyes termeiben nincs barát­ságos sarok! Hogy életem álma teljesül­hessen, határozottan itt kelene laknom!... Apróra megszemlélgette a gravürt és igy álmodozott: — Tengerparton, szép kis faházikóban, melyre különös, ragyogó fák borulnak, — nevüket el is felejtettem... — A levegő­ben meghatározhatatlan, részegítő illat száll... lakásunkban átható rózsa és pézs­maillat... Távolabb, la kertünk végében hullámokon ringó árbocok csúcsa... Szobánkból rózsás fény szűrődik át a füg­gönyök és bent kábitó virágok, frissen fo­nott gyékények, nehéz, sötét fából készült ritka portugál rokokó padok, melyeken oly kényelmesen fogsz pihenni, legyezed magad és szívsz könnyen ópiumos ciga­rettát... Körülöttünk mindezeken túl, a hajókon, a fénytől megrészegedett mada­rak lármásan csipognak és zajongnak kis négerleánykák... És hogy álmaimhoz is kíséretet adjon az Éjszaka — bánatosan, panaszosan jajgatnak és muzsikálnak a fák... Igazán! Ezt a helyet kerestem én! Mit is csinálnék — egy palotával?...” Később, amint végigment egy nagy körúton meglátott egy tiszta kis kocsmát. Tarka indiai függönyök diszitették az ab­lakát és két nevető fej hajolt ki rajta. — Úgy kell, hogy legyen, — gondolta — nagy csavargó az én gondolatom: oly messze ment keresni, ami ily közel van. Az öröm és a boldogság ott vannak az el­ső korcsmában, melyre rábukkanunk, tele van az vágyakkal. Nagy tűz, tarka tálak, tűrhető vacsora, komisz bor és egy friss, durva, lepedőjü széles, nagy ágy! Kell en­nél több?” És hazatérvén olyan tájban, amikor az okos tanácsokat nem fojtja el bennünk az élet zsongása, — elgondolkozott: — Ma három lakásom is volt álmomban és mindenütt egyforma gyönyörűséget — 11 — találtam. Miért kényszeritsem a testemet arra, hogy költözködjék, ha lelkem oly kényelmesen utazik? És mirevaló véghez­vinni a terveket, ha a terv magamagában elég öröm? Baudelaire. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a mes­terembert vagy napszámost nem tiszte­lem kevésbé, mint bármily herceget, de ez még nem nagyon sok. Eötvös. OLVASÓINKHOZ. Azok, akik az ELŐRE KÉ­PES FOLYÓIRAT első évfolya­mát összegyűjtötték és azt meg­őrizni óhajtják, a szerkesztőség utján beköttethetik az egész év­folyamot szép, diszes vászonkö­tésben $1.50. Vidékieknek a pos­taköltséget is fizetniök kell, hely­beliek behozhatják a szerkesztő­ségbe. AZ ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT 5 E. 3rd St., N. Y. H-----------­­--------- ■ ■ -j ■■■

Next

/
Oldalképek
Tartalom