Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-03-11 / 10. szám

mmm MAGYAR INTELLEKTUEL FORRADALOM MARTINOVICS ÉS ÖSSZEESKÜVÉSE. Martinovics 1755-ben született. Szerb családból származott, amely azonban már magyar elemekkel vegyült. Azoknak a szerb parasztoknak az utóda, akik 1735-ben Szegedinecz Péró vezetése alatt keltek föl az őket vérig gyötrő és kizsákmányoló magyar nemesség és főpapság ellen. Szerb és magyar parasztok bajtársi vállvetéssel harcoltak együtt ebben a fölkelésben, de a' nemesség, a vármegye vérbe fojtotta ezt a forradalmat, amely a Rákóczi-forra­­dalom legszebb hagyományait akarta foly­tatni és Szegedinecz Pérót és híveit 1735 április 4-én kerékbe törték. Húsz esztendő­vel később született az a szerb-magyar családból származó Martinovics, aki mint­egy a maga személyében testesítette meg ennek a szerb-magyar jobbágyforradalom­nak a tradícióját és akinek egész élete, mintha csak egyetlen bosszuállás lett vol­na a fölkelést leverő nemesi, papi és ki­rályi reakción. Nem-nemes és még csak nem is magyar családból származván, Mar­tinovicsnak már ifjúkorában megnyilatko­zó gazdag és mély tehetsége nem érvé­nyesülhetett semmifajta közpályán és még a magánélet jólétet ígérő csúcsai is elérhe­tetlen meredekségben kéklettek előtte. A papi mesterség állott csak nyitva azok számára, akik nem akartak egy életet el­tölteni paraszti robotban vagy kézmüvesi bornirtságban. Műveltséget, hatalmat, gaz­dagságot ígért az egyház mindeni számára nyitvaálló nagy, közössége. Az egyházi hierarchia lépcsőfokain a legalantibb hely­ről a legmagasabb méltóságokig föl lehe­tett jutni merész lendülettel. Az ifjú Mar­tinovics íferencrendi szerzetes lesz, de csakhamar a maga bőrén kellett éreznie, hogy a katolikus egyház immár reakciós hatalommá lett, amely ellene szegül min­den szabad megmoccanásnak és csak azt viszi magasba, akinek a gerincét először összetörte, akiből ki tudja irtani a “mo­dernség” legkisebb gyanús jelét is. De a jezsuiták hiába üldözik, a jozefinus fölvilá­­gosult abszolutizmus folytatója II. Lipót nemessé teszi, tanácsossá és udvari ve­gyésszé nevezi ki. Martinovics politikai és szociális nézetei közben a francia aufklae­­risták hatása és a magyar viszonyok be­folyása alatt a nemesi és papi reakció gyű­löletében sűrűsödtek össze. Modern, föl­világosult, jobbágyvédő, polgártpártoló kormányzást akar, a fölvilágosult abszolu­tizmus ezekkel a jelszavakkal jött, érthető tehát, hogy Martinovics habozás nélkül a szolgálatába áll. Gondolkodása forradalmi, a köztársaságot többre tartja a királyság­nál és mégis úgy érzi, ha pozitív eredmé­nyeket akar, ha elvei valóraválásának si­kerét kívánja, akkor a császár mellé kell állania. VI A fölvilágosult abszolutizmus és vele Martinovics egész eddigi politikája kudar­colt vallott. Martinovics azt hitte, hogy fölülről, a királyi hatalom segítségével le­het megcsinálni a forradalmat a nemesi uralom detronizálására, tehát a király szolgálatába állt. De mindvégig követke­zetes maradt önmagához, mert amikor ki­derült, hogy ezt a célját el nem érheti, hogy a király politikája reakciós útra tér, akkor nem habozott egy pillanatig sem, hogy levonja ennek az uj helyzetnek a konzekvenciáit és alulról, a nép forradal­mával detronizálja a nemességgel szövet­kező királyságot. Nem a Martinovics el­vei változtak meg, hanem a politikai hely­zet. Első politikai munkáiban a forradal­mi szerepet vivő királyság szól a nyilvá­nossághoz és Martinovcis tollát királyi megbízás irányítja, most azonban már ép­pen a királyság intézménye ellen, az ural­kodói zsarnokság megdöntésére Írja mü­veit. Martinovicsot a fölvilágosult abszo­lutizmus köldte ki, hogy vegyen részt a különböző titkos társaságokban és próbál­ja befolyásolni rajtuk keresztül a közvéle­ményt, a reakciós abszolutizmus ellen most maga Martinovics alapit titkos társaságo­kat. Fönn, a királyi trónön megijedtek a nagy francia forradalom koronákat lesöp­­rő viharától, «Martinovics pedig éppen a francia forradalomból merit bátorságot, ösztönzést és példaadást egy magyar for­radalom szervezésére. Amikor ez a nagy politikai fordulat be­következik, Martinovics azt irja Laczko­­vitshoz levelében, hogy “a demokratáknak nincs többé helyük az udvarnál1”, — elindul tehát, hogy megkeresse igazi helyét a for­radalom oldalán. És akárhogy mulassanak is Martinovics forradalomcsináló tervein a reakciósok és akárhogy próbálják is szelí­díteni és elméleti utópiákká változtatni Martinovics terveit a félénk szabadelvűek, a magyar társadalom és a magyar politika helyzete csakhamar olyanná lett, hogy ka­­landorság és őrültség nélkül is joggal le­hetett forradalom szitására gondolni. 1794- ben a Habsburg-uralom véres háborúkban állott az ifjú francia köztársasággal. És a köztársaság forradalmi hadseregei elől mindenütt megszaladt az osztrák szolda­­íeszka. Moreau seregei győzelmek egész . során keresztül állottak a Rajnánál. Kos­­cioskó lengyel fölkelése tüzlánggal égett Galíciánál. A külpolitikai konjunktúra te­hát a legnagyobb mértékben kedvező volt. A történelem tanúsága szerint mindig a vesztes háborúk nyomán kitörő fölháboro­­dás a legkitűnőbb talaja a forradalmi föl­kelésnek. De meg Ferenc császár abszo­lutizmusának ellenfele nem valami más reakciós dinasztia. volt, ahnem a francia — 9 — forradalom, amely megváltást hirdetett minden nemzet számára az uralkodói ön­kény alól és minden elnyomott osztály számára az osztályuralom alól. A francia forradalom kezdettől fogva azt a sikeres politikát követte, hogy mindenütt föllázi­­totta a népeket a királyok, a parasztokat és a polgárokat a nemesek és a papok el­len. Hogy 1794-ben Magyarországnak a forradalomba való bej^.kapcsolásáról be­szélni nem volt levegőbe való ábrándozás, annak legjobb bizonysága az, hogy maga a francia forradalom is úgy érezte, hogy számíthat Magyarországra a Habsburgok ellen szegeződő harcban. A Martinovics-összeesküvés politikai és szociális (programmját Martinovics Az ember és a polgár kátéja címmel foglalta össze. Ennek az egyetlen példányban meg maradt munkának öt része van. Az első az emberről szól és kifejti, hogy az em­berek mind egyenlőek, a második a pol­gárról szól és azt irja, hogy a kormány­zás célja a polgárok boldogitása és a tör­vények hozása általános választójog alap­ján az egész nép képviselőit illeti. A har­madik rész a szolgaságról, a negyedik a fölzendülésről szól. Kikel a jobbágyság el­len és a monarchia meg az arisztokrácia uralma ellen. Minden embernek “jussa van oltalmazni a maga életét, szabadságát és egyenlőségét”, és joga van “a szolgaság­nak határát és a szabadságnak kezdetét megszabni.’* A zendülés úgy történik, hogy a jobbágyok jogaik tudatára ébred­nek, “akár írás, akár társalkodás, akár tár­saságok” által és ekkor azt kell mondani a népnek: “Fegyverre polgárok! Esküd­jünk mindannyian, hogy szabadon élünk vagy meghalunk.” A nép fegyvert fog. A rossz uralkodó hatalma szétmállik és a fölzendülés a monarchia helyére a nép köztársaságát állítja. A királyokról szóló ötödik rész csalfaságnak mondja azt, hogy a királyok istentől kapták hatalmukat. A királyság eltörlésére minden nemzetnek joga van, sőt csak úgy lehet szabad, ha ezt megcselekszi. Az uralkodók oly mó­don is visszaélnek hatalmukkal, “hogy hadat indítanak a maguk tulajdon hasz­nukért és parancsolják a népnek, hogy az ellenségre, akit az ö kevélységük és hűt­lenségük támasztott, maga menjen el.” Az uralkodóknak az a céljuk, hogy “megfoj­­tassék a nép, a hadaknak mészárszékén, melyet úgy gondolnak, mint dicsőségük­nek mezejét a vérengző haramiák.” Ez a káté tehát nem utópiás ábrándokat, hanem gyakorlati politikai programmot tartalmazott. És Martinovics és társai nem is pusztán eszméket propagáltak, hanem gyakorlati megvalósításukra is törtek. Hogy mennyire komoly volt fegyveres (Folytatás a 13-ik oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom