Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-25 / 8. szám
■ ■■I Az uj magyar irodalom Az újabb magyar irodalmi irányzatról Schöpflin Aladár hosszabb tanulmányt irt, melynek egyik részét, az Ady Endrére vonatkozót, átvesszük. Ady ma a magyar költészeti irodalomban a legértékesebb, legszámottevőbb egyéniség, ezért érdekes a róla szóló tanulmány rávonatkozó része. Képünkön a magyar irodalom néhány kiválóbb alakját mutatjuk be Adyval együtt. Legközelebb pedig Móric Zsigmondról hozunk, ugyancsak ebből a tanulmányból rövidebb méltatást. Ady Endre pályájának kezdete tipikus a vidéki származású intelligens magyar fiatal ember pályájára. Félreeső faluban töltött diákság után, amely kevés, de mély benyomással tölti meg a lelkét, abban a korban kerül igazi városba, amikor az ember leginkább fogékony minden hirtelen átzökkenésre, a világról való fogalmainak egyik, napról másikra való, átmenet nélküli felforgatására. Adyt is megrészegítette a városi élet, a maga összehasonlíthatatlanul szélesebbkörü lehetőségeivel, nyugtalanabb , mozgékonyabb szellemével, benyomásainak gazdagságával, e g é « z életének; magasabb színvonalával. Az az uj élet, melyet kezdett, gyors fejlésbe hozta lelkének minden öntudatlan csiráját, a végsőkig felizgatta eredendő nyugtalanságát, amit még fokozott az is, hogy azért a gyermekkor erős benyomásai is, mint egy legalsó, legmélyebb sedimentumréteg, megmaradtak benne, az uj rétegektől csak betakarva, de el nem fojtva. Újságíró lett, vagyis olyan pályára került, amely nem hozza magával az egy bizonyos, meghatározott nagy társadalmi osztályhoz való csatlakozás kényszerét, nem burkolja be egyéniségét valamely osztály világnézetével, elfogultságaival^ erkölcsével, hanem engedi, mint mindeneken kívül állót, élni a maga életét, a maga egyéni kifejlődését. Az újságírói foglalkozás a maga változatosságával és sokféleségével fogékonnyá tette az élet és az ismeretek minden oldalának azonnali és könnyű percipiálására és szabad, önálló,. könyvtudás ballasztjától félénkké nem vált áttekintésére. Nagyjában ezek az előzmények, melyekből Ady kiindult. Visszhangtalanul elhangzott első kísérletek után, talán szivében egy kis elkervetlenedéssel is Nagyváról, ahol ujságirói és írói kezdő-éveit töltötte, Budapest megkerülésével, egyenesen Párisba került. Ez az utazás, meg az első nagy szerelmi szenvedély, nyitotta meg benne teljesen a költészet forrását, amely addig fiatalos tétovázással, a pályakezdés nehézségeinek nyomása alatt lefojtva, bizonyára nehéz lelki küzdelmek között kereste a maga útját kifelé. Nyugtalan lelke ebben az időben bontakozott ki békóiból s tudatosan bizonyára ekkor érezte meg költői programmját. Ekkori lelki állapotát fejezi ki Uj versek cimü könyve, az a könyv, amellyel úgyszólván egyszerre, merész rohammal tört be az irodalomba. Uj, idegenszerü és mégis közelebbi ismeretségre ingerlő volt Ady verseinek tartalma. Egy szenvedéllyel teli szerelem, amely nem a hagyományos trubadur-szerelem, a szeretett nőnek minden szépséggel és erénnyel való felruházása, merőben érzéki szépségeken elvakuló megmámorosodás, hanem a szerelemnek az az eredeti, ősi, a kultur-tradicióktól eltakart, a tudatból visszafojtott, de tudattalanul is mindig érvényesülő formája: az örök, keserű harc a nővel, a nemek nagy , jóvátehetet— 9 — len meghasonlása, amely száraz ajkú epedéssel sóvárogja az egyesülést, az egygyé válást, időnkint elpihen az érzéki mámor tobzódásaiban, hogy a kielégülés, a beteltség sivár pillanataival ismét kiújuljon. A férfi-ember lázadozása a nő ellen, akit egészen, fentartás nélkül, külön lényét megsemmisítve vágyik magáévá tenni s aki mindig megmarad különállónak, idegennek, megfoghatatlannak. iGyönyörök, melyekben még bennük vonaglanak az imént elmúlt kínok és bennük remegnek az előresejtett uj szenvedések, láncot csörgető lázadások, melyek zokogó, lágy bánatokba omlanak, keserűséggel teljes, indulatos kitörések, melyek alázatos önmegadásokban olvadnak fel. Bűntudat, mely megkeseríti a gyönyörök óráit, nekibusult dac, amely anyaszült meztelenségében tárja fel önmagát, a minden szerelem természetes végcélja, a gyermek utáni epekedés, mely nem tud eietörődni a meddőség gondolatába. Petőfi hamvasan fiatalos, szinte kisdiákos szerelmi lobogása, Arany tartózkodó, hallgatag szemérmetessége után ez a szerelem szinte viszszásnak tűnt fel: az uj, mai ember szerelme volt. Lélektanilag Ady egész forradalmisága, egyáltalán egyéniségének minden nyilvánulása egy forrásból fakad: a korlátokat nem tűrő, az egész lelket gyökerében megrázó sóvárgásból az élet teljessége felé. -Minden poharat fenékig kiinni, minden gyönyört, minden ragyogást kiélvezni, minden lehetőségét az életnek kimeríteni: ez az epekedés hatja és tartja feszültségben egész lényét, ez nem engedi megpihenni sehol, ez kergeti mindenütt a szertelen végletek felé. A szerelem minden kéjét és kinját, a gazdagság minden káprázatát kívánja, minden, ami ebben akadályozza, tűrhetetlen nyűg és bilincs. Az emberi élet egyik fő rugóját, az aranyat azért kívánja a szegénység az anyagi korlátozottság elkeseredésével. Azért hirdet forradalmat, mert teljes, gyökeres változást kíván, amely lehetségessé tegye a ma lehetetlent, mert az uj, a változás hordja magában minden teljesülés illúzióit. S későbbi korának a misztikushoz közeledő elborongása, harangkongásra emlékeztető AZ UJ MAGYAR IRODALOM JELESEI. Fent (balról-jóbbra): Révész Béla, Molnár Ferenc, Biró Lajos. Középen: Ady Enldre. Alul: Móric Zsigmond, Heltai Jenő, Színi Gyula. HHHv
